Békés megyei bábműhely

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája együttműködésben a Békéscsabai Napsugár Bábszínházzal bábos műhelyt szervez 2018. május 11-én, Békéscsabán az Ibsen Házban. A műhelyfoglalkozáson a bábkészítéssel ismerkedhetnek a résztvevők, a témavezetője pedig Lenkefi Zoltán, a bábszínház igazgatója lesz.

A Művelődési Intézet és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház az elmúlt években, partnerségben többféle kezdeményezést, szakmai műhelyt és képzést valósított meg. Az együttműködés a két szervezet között 2015 őszére vezethető vissza, ekkor indult el a közös gondolkodás. Ennek első alappillére 2016 elején egy intenzív bábos műhely volt, ahol a bábművészet iránt rajongók kötetlenül ismerkedhettek meg a bábjátékkal. Ezt követte a nagy népszerűségnek örvendő 90 órás akkreditált bábcsoportvezetői alapismeretek képzés, melynek befejezése után sokan érdeklődtek a folytatásról. A résztvevő pedagógusok, óvodapedagógusok, közművelődési szakemberek és közösségi munkások bábjáték területén való tevékenységét a Művelődési Intézet munkatársai továbbra is nyomon követik.

A Bűvös Bábos programot követően fokozódott a bábművészet iránti érdeklődés. A visszajelzésekre építkezve az elmúlt időszakban több találkozási alkalom valósult meg a Művelődési Intézet és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház együttes koordinálásával.

2018. május 11-én délután, az Ibsen Házban Békéscsabán, egy olyan műhelyfoglalkozásra kerül sor, amelynek középpontjában a bábkészítés áll. Az előzetes regisztrációk alapján Békés megye több településéről érkeznek majd résztvevők. A jelentkező között vannak a bábszakkörök vezetői, pedagógusok, óvodapedagógusok és amatőr bábjátszással foglalkozók is. A bábozás iránt érdeklődők újrahasznosítható anyagok felhasználásával sajátíthatják el a bábkészítés különféle fortélyait. Témavezetőként Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója koordinálja a foglalkozást.

Az eddigi tapasztalatok alapján, ezek a programok nemcsak a bábművészet szeretetét hozzák közelebb az érdeklődőkhöz, hanem kreatív gondolkodásra ösztönöznek és közösségformáló erővel is bírnak. A Békés megyében nagy múlttal rendelkező bábművészet hagyományait viszik tovább, kiegészítve a napjaink adta innovatív lehetőségekkel.

A bábműhely időpontja és helyszíne:
2018. május 11. (péntek) 13:00-18:00 óra
Ibsen Ház (5600 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.)

Idén kerül megrendezésre a XVII. Nemzetközi Bábfesztivál 2018. június 21-24. között, Békéscsabán. A rendezvény nulladik napja 2018. június 20. egy amatőr bábjátékos találkozó is egyben, amelyre szeretettel várják azokat a Békés megyei amatőr bábosokat, akik szívesen bepillantanának a „színfalak mögé”. Ez egy olyan lehetőség, ahol az érdeklődők megoszthatják egymással tapasztalataikat, megnézhetik a külföldi előadók műsorait, ezzel fejlesztve kompetenciáikat. A szervezők mindkét eseményre szeretettel várnak minden bábművészet iránt érdeklődőt!

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.