Békés Megyei Bábműhely

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság


2019. február 22-én a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága a Békés Megyei Napsugár Bábszínházzal és a Körös-vidék Drámapedagógiájáért Alapítvánnyal együttműködésben szervezi meg az idei év első bábműhelyét. Az esemény találkozási alkalmat teremt a bábjáték területén tevékenykedő, a téma iránt érdeklődő személyek számára, s hozzájárul egy egymást ismerő, folyamatosan együttműködő szakmai közösség létrejöttéhez.

A Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2015 őszétől kezdődően többféle kezdeményezést, szakmai műhelyt és képzést valósított meg partnerségben az amatőr bábjáték területén. Az együttgondolkodás egyik alappillére a 2016. év elején megvalósított, intenzív bábos műhely volt, ahol bábművészet iránt érdeklődők kötetlen keretek között ismerkedhettek meg egymással és a bábjáték világával. A sikeres 90 órás akkreditált bábcsoportvezetői alapismeretek képzés a bábjátékos tevékenység folytatásra buzdította a lelkes résztvevőket. Az együttműködő partnerek minél több találkozási alkalom létrehívásával követik nyomon a „bábosok” munkáját, alkotófolyamatokba, kreatív szakmai találkozókra, műhelyfoglalkozásokra invitálják őket.

A következő ilyen lehetőség a Békés Megyei Bábműhelye, melyre 2019. február 22-én, 14.00 órakor kerül sor a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban, az Ibsen Ház épületében.

A programon Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója tart előadást, valamint Csortán Zsóka, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház bábszínésze improvizációs gyakorlatokat ismertet. Az eseményen bemutatásra kerül az országos II. Bűvös Bábos programban megvalósult bábjátékos tevékenység, a Szeghalmi Szivárvány Bábcsoport jó gyakorlata is.

A közösségi élményt nyújtó rendezvények a bábművészet szeretetét hozzák közelebb a résztvevőkhöz, olyan közösségformáló erővel bírnak, amellyel a Békés megyében is nagy múlttal rendelkező bábművészet hagyományait viszik tovább.

A szervezők szeretettel várnak minden bábművészet iránt nyitott érdeklődőt, bábcsoportvezetőt, pedagógust, óvodapedagógust!

Medvegy-Andelic Marija

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.