Békés megye feltáratlan kincsei

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

A települési értéktárak megalapítása és működtetése érdekében a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága Békés megye feltáratlan kincsei címmel 2020. március 4-én látóúttal kezdte meg projektjét.

A megyében végzett felmérés alapján vannak olyan települések, amelyeken ugyan megalakultak az értéktárak, de az érdemi, értékfeltáró munka még nem indult el. Több feladatellátó jelezte a megyenap szervezése kapcsán, hogy szeretnék, ha településeiken működő értéktár lenne. Erre az igényre reagálva indította a Békés Megyei Igazgatóság a Békés megye feltáratlan kincsei projektet.

Végegyháza és Kisdombegyház az a két település, amelyek jelenleg részt vesznek a projektben. Első alkalommal egy jól működő, földrajzilag számukra is közel fekvő település – Csanádapáca – települési értéktárát ismerték meg, mint jó gyakorlatot.

Csanádapácán a közművelődési kolléga mellett a teljes települési értéktár bizottság és a polgármester úr fogadta a résztvevőket. Oláh Kálmán polgármester úr az értéktár bizottság megalakulásának jogi alapjai mellett kiemelten beszélt a helyi hagyományok feltérképezéséről és annak átörökítéséről, amelyhez nélkülözhetetlen az elhivatottság. A közös cél érdekében továbbá fontos az összefogás az önkormányzat, az intézmények, a civil szervezetek és az önkéntesek részéről.

Mórocz Ildikó, az értéktár bizottság elnöke, a település alpolgármester asszonya gyakorlati, módszertani tanácsokkal látta el az értékfeltáró munka előtt álló kollégákat: érdemes az épített környezet értékeinek a feltárásával kezdeni. Csanádapácán sikerült továbbá bevonni Rédainé Zsoldi Ibolyát, akit a település szinte minden lakosa ismer, és akivel szívesen beszélgetnek az emberek, így sok helyi történetet tudott meghallgatni és feljegyezni. Az értéktár bizottság tagjai, Zsikai Péter, a helytörténeti gyűjtemény vezetője és Pacsika Sándor, a vadásztársaság elnöke. Mindketten bemutatták azokat a – számukra is – fontos értékeket, a feltárások menetét, amelyek a település értéktárában kiemelt szerepet kapnak, úgy mint a Vilma majori iskola, a Lóvontatású tűzoltókocsi vagy a Hármashatár-halom emlékhely.

A látóút során a közös beszélgetés mellett sor került a helytörténeti gyűjtemény és a Hármashatár- halom emlékhely megtekintésére is. A résztvevők sok jó gyakorlati tanács mellett a felmerült kérdéseikre is válaszokat kaptak. A projekt folytatása március közepétől 4-4 alkalomból álló módszertani segítségnyújtás lesz a települések helyi sajátosságainak, a meglévő alapoknak a figyelembevételével.

Varga Ágnes

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.