Befejeződött a KOMATÁL –Nagyanyáink öröksége elnevezésű program

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Utolsó alkalommal találkoztak a programsorozat résztvevői a Szekszárdi Heinek Ottó Közösségi Házban, ahol a bonyhádi komatál ételeinek elkészítésében vettek részt. Ugyan úgy, mint az előző négy alkalommal Bonyhádon is az volt a szokás, hogy a szülés után az édesanyának és családjának tartalmas, bőséges ételt vigyenek a komák. Bonyhádon vallásonként eltérő volt ez a szokás. A katolikus közösségben a komaasszony egyszer, a szülést követő első napon vitte az ételt a családnak. Az evangélikus, és református közösségekben ez több napon át tartott.

Ez alkalommal csirkéből készült húsleves készítettek, sok zöldséggel, zellerrel, paradicsom, paprika hozzáadásával, borssal, szegfűborssal ízesítve. A főtt húshoz meggymártás, és foghagyma szósz készült. Ezt követően besózott lisztben megforgatott hirtelen átsütött, majd vaslábasban megpárolt fokhagymával ízesített tarja és hozzá főtt megpirított krumpli került a tányérokba. Desszertként pedig tuthenkrepl élesztővel gyúrt speciális eszközzel készített olajban kisütött fánk (kürtösfánk) készült, melyet fahéjas porcukorba forgattak bele.

A programsorozat összegzéseként elmondható, hogy mindegyik település sváb főzési hagyományára jellemző ez egyszerűség, a háztartásban előállított, megtermelt alapanyagok felhasználása. A főtt húsokhoz elkészített szószok és mártások változatossága feltűnő volt. Ha még azonos mártás is készült egy-egy alkalommal, az ízvilága teljesen más volt.  A sütemények elkészítésének sokszínűsége pedig új ismeretet adott a résztvevőknek.

Tóth Györgyi

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.