Bankettet szervezett a tatabányai csoport

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság

A Komárom-Esztergom megyében zárult Közművelődési és közönségkapcsolati szakember OKJ-s képzési csoport a végzést követően meghívta a megyei igazgatóság munkatársait, hogy egy bankett keretében ünnepeljék meg a közösen töltött pillanatokat.

A képzési csoport a képzését összesen 25 fővel zárta, mely 19 települést jelentett: Annavölgy, Bajna, Bajót, Bakonyszombathely, Császár, Dág, Dunaalmás, Epöl, Héreg, Környe, Mocsa, Neszmély, Oroszlány, Süttő, Szákszend, Tata, Tatabánya, Tokod és Vértessomló.

A képzési résztvevők a bankett során megköszönték a képzésben nyújtott szakmai segítséget, a rengeteg tudást, lehetőséget, szép pillanatokat. Az eseményt a képzést elvégzett közművelődési szakemberek szervezték a megszerzett tudásukkal, és meghívták rá a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának minden munkatársát.

A Neszmélyen, a Rétespajta és Apartmanházban került sor a vendégvárásra. A közös beszélgetésen és vacsorán túl a megyei igazgatóság minden munkatársa kapott külön ajándékcsomagot, amelyet a szervezők állítottak össze az önmagukra, vagy településekre legjellemzőbb ajándékokkal. A munkatársak kaptak többek között bort, saját készítésű virágtartót, termelői mézet, kiadványt, de még egy kerámiából készült, a Nemzeti Művelődési Intézet logójával díszített kulcstartót is.

A legkülönlegesebb ajándék mégis egy — szintén a logóval díszített — kerámia edény volt, amelybe minden jelenlévő beleírt egy kedves üzenetet, idézetet, amelyet az iroda munkatársai mindig nagy örömmel olvasnak. A bankett lehetőséget teremtett arra is, hogy a megyei igazgatóság ünnepélyes keretek között adja át a résztvevőknek az OKJ bizonyítványokat, amelyet nagy örömmel vettek át az immár végzettséggel rendelkező szakemberek.

Jáger Dávid Tamás

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.