Bálteremből „Nagyszüleink falusi udvara”

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A karácsonyi betlehemet februárban bálteremmé varázsoltuk Mezőpeterden, bálozó párral, üldögélő bohóccal, ami igazán nagy sikert aratott. Látva gyermekek és felnőttek örömét, úgy döntöttünk, hogy a farsangi időszak elmúltával sem bontjuk le alkalmi kis épületünket.

Sok ötletelést követően, miután Peti bohócot szabadságra engedtük, elkészült „Nagyszüleink falusi udvara”. Életre hívtuk Mariska nénit és Jóska bácsit, akik házi állataikkal együtt várják mostantól a látogatókat.

Az udvarban megtalálható a tyúk, kakas párjával és kis csibéivel együtt. Egymás mellett békében él a boci, a bari és a malackák. A lovak kerítésük mögül figyelik az udvarban zajló életet, de ők sincsenek egyedül, mivel egy gyöngytyúk röpült melléjük a kerítés tetejére. A sarokban két pók szövögeti csendben a hálóját, a padon egy fekete macska pihen és egy bagoly is beköltözött az eresz alá. A méhecskék pedig vidáman repkednek az udvar körül. Mivel ennyi állat élelem nélkül nem maradhat, Mariska néni, ölében kis kosárral kukoricát morzsol. Örömmel vettük észre, hogy a látogató gyerekek szívesen segítenek a munkában, így az élelmezés hosszú időre megoldódott.

A megmaradt kukoricacsutkákat zsákban gyűjtjük, amivel kicsi és nagy játszhat, építhet belőle, úgy, ahogy azt gyermekkorunkban mi is tettük. Célunk az, hogy őrizzük, ápoljuk és tovább adjuk hagyományainkat, régi szokásainkat.

Azt gondoljuk, hogy a környezetvédelem is rendkívül fontos, így minden kis állatka újrahasznosított hulladékból készült, leginkább üres petpalackokból. Mindent megteszünk, hogy ne múljon el a varázs, már körvonalazódik a következő ötlet a fejünkben, amivel a nyári élményeket igyekszünk gazdagítani.

Átyimné Fejes Anikó közművelődési asszisztens

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.