Baktalórántházára érkezett a tematikus bábkiállítás és bábműhely

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága által szervezett és utaztatott bábkiállítás-sorozat immár harmadik állomásához, Baktalórántházára érkezett, ahol két hétig tekinthető meg.

A kiállított gyűjtemény a maga nemében egyedülálló. Megtalálható köztük a Marionett bábok, a botos zsákbábok, a fakanál- és kesztyűbábok, az árny- vagy laposbábok és „félember” figurák is.

A bábok három kreatív „örök fiatal” alkotó gondos és szorgos keze közül kerültek a kiállítási paravánra.

Jakab Józsefné – Újfehértói Csiribiri és Mákvirág bábcsoport vezetőjének saját maga által készített bábjai között megtalálható a lapból készült kétdimenziós árnybáb, a botos zsákbáb és a kesztyűs báb is. A bábkiállításon a Betlehemes, a Pávamadár és Tojásmese című bábelőadások bábjai tekinthetők meg.

Sánta Miklósné – Vásárosnamény

Az évtizedeken át vezetett bábcsoportok vezetését nyugdíjasként ma is folytatja, jelenleg Gemzsén, Beregdarócon és Vásárosnaményban van bábcsoportja, akiknek szívvel-lélekkel adja át tudását.

Szakmai tevékenysége megyei szinten ismert és elismert. A megyében lassan eltűnőben lévő bábművészet egyik életben tartója.

Előadásaihoz a bábokat mindig saját maga készítette és tanítványainak szívesen mutatta meg a bábkészítés rejtelmeit. Bábgyűjteménye több száz darabból áll, mely igen komoly tárgyi-szellemi értéket képvisel, melyek kulturális örökség kategóriában bekerültek a települési értéktárba.

Szabó Antalné – Ajak

A megye mozgalmas bábos életével főiskolásként találkozott és egész életére elkötelezte magát a bábjáték világának. Az ajaki népviseletbe öltöztetett bábjai „ezüstlakodalmas” kort értek meg, melyek bábszínpadon jelenítik meg és őrzik településük múltját, értékeit és hagyományait.

A bábkiállítás Sánta Miklósné és Szabó Antalné bábkészítő szakemberek személyes jelenlétével került megnyitásra.

A megnyitó után a Sánta Miklósné által vezetett gemzsei Szivárvány bábcsoport előadásában a „Három kismalac és a farkas” című előadását tekinthették meg a település óvodáinak és iskoláinak kis növendékei, illetve az érdeklődő helybeli lakosok.

Ezután kezdetét vette a bábkészítő műhelyfoglalkozás, melyen két helyi általános iskola egy-egy osztálya és a Szivárvány bábcsoport tagjai léphettek be a tölcsér-bábkészítés birodalmába. A tölcsérből előtűnő bábok igazi játék klasszikusok, melyek fejlesztik a gyermekek kreativitását és kézügyességét. A bábok elkészítése hatalmas sikert aratott a diákok körében.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.