Bábos szabadegyetem Pest megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága kiemelten fontosnak tartja az amatőr művészeti csoportok támogatását. Elsőként a gyerek bábcsoportok vezetőinek hirdetett szakmai napokat. A háromalkalmas folyamat a június 25–26-ai szabadegyetemmel ért véget Biatorbágyon a Bábosházban.
Pest megye számos településéről érkeztek résztvevők a kétnapos szakmai napra, ahol összesen 14 fő vett részt. Gyakorlati feladatokat ismerhettek meg a csoportvezetők Tóth Krisztától, aki a helyi Cip-cirip Bábcsoport vezetője, bábszínész. A foglalkozást ráhangoló gyakorlatok indították, melyben az egymásra figyelés, a szemkontaktus, a bizalom és a hanghasználat volt a középpontban. A téma a gyerekek bevonása, felkészítése a színpadra, ráhangolása a szereplésre, mindez játékos, számukra befogadható formában. Ehhez kaptak ötleteket, gyakorlati példákat a résztvevők.
A programot Fabók Mariann színművész, bábos mesemondó folytatta, akinek a segítségével egy mesén keresztül kaptak betekintést a jelenlévők a dramaturgia folyamataiba, és apró kis trükkökbe, ami a finomításokat és a humort is beleviheti egy-egy darab megvalósításába.
A napot Szluka Judit bábszínész zárta különféle gyermekbábos felvételek vetítésével és elemzésével. Több technikát is bemutatott, amivel látványos lehet a színpadi játék.
A szabadegyetem második napja Aracs Eszter és Lénárt András bábművészek műhelymunkájával folytatódott. Sokféle bábozási módot, bábtechnikát hoztak bemutatni a legegyszerűbb gyűrű báboktól a marionetten át a neonfénnyel megvilágított paraván előtt mozgatható bábokig. A résztvevők különféle bábokat készítettek, mint például a karton lovacska, a gyűrű báb és a szicíliai sík marionett.
Ebben a két napban ismét előtérbe került az a gondolat, hogy az amatőr bábozás mennyi fantáziát, kreativitást rejt magában. Fantasztikus előadás készíthető a legegyszerűbb bábokkal is, ha el tudjuk indítani velük a nézők képzeletét. A bábkészítés egyben közösségformáló, csapatépítő tevékenység is a csoport életében, hiszen a gyerekek is könnyen el tudják készíteni saját bábjaikat, ezeket az egyszerű, de látványos technikákat. A bábok mellett ennek üzenetével térhettek haza a csoportvezetők.
A Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága a jövőben is kiemelt figyelmet szentel a megyei amatőr művészeti csoportoknak.