Bábközösség Kecskéden

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság

2019 áprilisában elkezdődött az NMI Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának a Bábközösségek létrehozása Kecskéden című projektje a Kecskédi Művelődési Házban. A projekt az „Otthonról haza” EFOP-1.12.1-17-2017-00022 Hálózatépítés és helyi kulturális identitás erősítése a bábművészet eszközével projektelem kiegészítéseként a Művelődési Intézet feladatfinanszírozási rendszerén keresztül indulhatott el.

A projekt keretében 2018-ban hat műhelyfoglalkozás valósult meg Pápán, Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyében pedig a bábművészet iránt érdeklődő szakemberek bevonásával. A találkozók során nemcsak hálózatépítésre, tapasztalatcserére került sor, de a leendő csoportvezetők megismerkedhettek a bábkészítés és a színpadi bábelőadás tudnivalóival, valamint ismereteket kaptak a közösségek működése, az amatőr művészeti csoportok vezetése és az értékfeltárás módszereire vonatkozóan is. A projekt második évében folytatódnak a műhelytalálkozók és elindultak a települési bábcsoportok is. Komárom-Esztergom megyében három település kapcsolódott be a projektbe: Bakonysárkány, Bajna, Kecskéd.

A tevékenység célja a bábművészet területének erősítése, új közösség, új amatőr művészeti csoport generálása és megerősítése, a településen egy értékfeltáró folyamat megvalósítása. Az értékfeltárás részeként a településhez köthető mondák, népmesék feltárása és a bábcsoport általi feldolgozása valósul meg a település több generációjának bevonásával. A november végéig tartó foglalkozássorozat 24 alkalmon keresztül egy bábszerető közösség kialakítására, valamint a folyamat alatt megszülető, a közösség együttdolgozásából létrejövő bábelőadásra koncentrál. Az alkalmakat heti rendszerességgel tartják, így segítve és biztosítva a folyamatosságot a közösség tagjai számára.

Az első kecskédi alkalmon az NMI Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának módszertani referense, Jáger Dávid Tamás ismertette a projekt létrejöttének folyamatát, valamint bemutatta a Művelődési Intézet tevékenységét. Ezt követően a bábcsoport vezetője, Kovácsné Horváth Viktória beszélt saját motivációiról, és a tematikáról, majd egy intézménybejárás keretében együtt gondolkodhattak a résztvevők az adott terek használatán, ezt követően pedig közösen alkothattak meg egy saját mesét egy vászonlap segítségével. A meséhez saját karaktereket keltettek életre, valamint egy közös történetet is megalkottak a már élő karakterekkel.

Az eddig megvalósult heti foglakozásokon elsősorban a közösség alapozása, valamint a bábozási ismeretek alapjainak átadása zajlott. A folyamatot és a csoportvezető munkáját a Pegazus Bábszínház tapasztalt szakemberei segítik. Az első mentorálás során szó esett a választott meséről, a bábokról, a technikai és tapasztalati tudásról, mellyel emelhető az alkalmak színessége, valamint a projekt végére megszületendő bábelőadás minősége.

Jáger Dávid Tamás
Fotók: Kovácsné Horváth Viktória, Jáger Dávid Tamás

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.