Bábközösség Kecskéden
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának a Bábközösségek létrehozása Kecskéden című projektje a Kecskédi Művelődési Házban indult el 2019. április 13-án, az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 Hálózatépítés és helyi kulturális identitás erősítése a bábművészet eszközével projektelem kiegészítéseként a Nemzeti Művelődési Intézet feladatfinanszírozási rendszerén keresztül.
A 2018-ban megvalósuló hat műhelyfoglalkozás során, Pápán Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megye bábművészet iránt érdeklődő szakembereinek találkozói valósultak meg, melyek eredményeképpen Komárom-Esztergom megyében három település kapcsolódott be a projektbe: Bakonysárkányon, Bajnán és Kecskéden indult el bábcsoport.
Kecskéden Kovácsné Horváth Viktória, a művelődési ház vezetője a tavasszal induló csoportot a nyár folyamán is összetartotta. A bábfoglalkozásokon túl közösségépítő alkalmakat is biztosított a gyereknek. Bábelőadást néztek meg közösen, számtalan kézműves technikát ismerhettek meg, látogatást tettek az oroszlányi televízióban és folyamatosan együtt dolgoztak a helyi fiatalokból álló zenekarral, akik vállalták a bábelőadás zenéjének megkomponálását, ezzel is erősítve az előadás dramaturgiáját és az együtt alkotás élményét.
A folyamatos munka eredményeképpen megszületett a gyerekekkel közösen írt mese, elkészültek a díszletek. A bábok elkészítésének időszakában igen hasznosnak bizonyult az a mentorálási folyamat, melynek keretében a pápai Pegazus Bábszínház szakemberei a kezdetektől kísérik a projektet. A nyári, Pápán megvalósuló Népmese Bábműhely két napos intenzív műhelymunkája során a csoportvezetőknek lehetőségük nyílt megélni egy előadás létrejöttét a történet kiválasztásától kezdve a bábkészítésen, a szövegtanuláson és színpadi mozgáson keresztül egészen a mese színpadra állításáig.
Ezt követően a szeptemberi kecskédi műhelyalkalmon a felkért szakemberek már át tudták tekinteni az elkészült mese dramaturgiáját, megtehették javaslataikat a díszlettel és a bábokkal kapcsolatban, átadhatták azt a technikai és tapasztalati tudást, mellyel emelhető a projekt végére megszülető bábelőadás színvonala.
A csoport bemutatkozása előtt a csoportvezető részére az ősz folyamán egy záró mentorálási alkalom áll rendelkezésre, melyen az elkészült előadást tekinthetik meg a felkért szakemberek s tehetik meg javaslataikat az országos bemutatkozás előtt, melyre 2020. április 18-án kerül sor Tatabányán a Vértes Agorájában. A tevékenység célja a bábművészet területének erősítése, a megyében/régióban dolgozó bábcsoportvezetők közötti hálózatosodás erősítése mellett természetesen új közösségek generálása és erősítése a településeken.
Kutenics Kinga