Az ötlettől a projektig – Népfőiskolai műhelysorozat Békés megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

Tizedik alkalommal rendezték meg a „Művelődő közösségek az Alföldön” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosító számú projekt keretein belül megvalósuló népfőiskolai műhelysorozatot Békéscsabán, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóságán.

A műhelysorozat legutóbbi, 2019. november 15-én tartott alkalmának témája a projekttervezés volt. Az előadást Farkas Éva a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok megyei Igazgatóságának vezetője tartotta.


Szóba kerültek olyan lényeges témák mint például a projektötlet létrejöttének folyamata, ahogy az is, mit tartalmaz egy-egy projektötlet. A tervezési folyamatot is bemutatták, amelynek során az ötletből fokozatosan egy projekt formálódik. A résztvevők megismerték a pályázat és a projekt közötti lényeges különbségeket, Illetve olyan helyi szinten is jól használható módszerek mint a SWOT-analízis, a problémafa és a célfa.


Az előadás során az elméleti ismeretátadást rendszerint gyakorlati feladatok megoldása követte, melyek során a résztvevők a saját településük, illetve saját projektjük kapcsán oldhatták meg az adott feladatot vagy problémát.

Csibor Márton

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.