„Az ember is csak egy helyen van otthon…” – Mezőpeterd falukönyve

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A címben Gárdonyi Gézától idézett gondolatot választották mottóul a mezőpeterdi szerzők. A Hajdú-bihari falucska lakói a 600 főt sem érik el, mégis, ahogy Almádi Ildikó, Gál Csaba és Magyari Gabriella, a Falukönyv írói vallják, a településen és környezetében számos érték található, amelyeknek számbavétele, feltárása és megörökítése már régóta várat magára.

Mezőpeterd környezete, a Bihari-legelő, a Bihari-sík Tájvédelmi Körzet része, amelynek egyediségét a jellegzetes élőhelyek és növénytársulások egyedisége adja. A természetes környezet mellett a település társadalomföldrajzát is feltérképezik a szerzők, majd bemutatják a falu vallási életét, hagyományait és közösségeit. Az épített örökségről gazdag fotódokumentáció található a kötetben csak úgy, mint az iskoláról és egykori diákjairól. A hajdani földbirtokosok, nemes családok életét, munkásságát a képek mellett anekdoták és korabeli újságcikkek is megörökítik.  A peterdi betlehem szövegét és a helyi szerzők régi, hol komoly, hol tréfás verseit is beválogatták a könyvbe. Végül pedig a régi tanyákról és az eltűnt épületekről, építményekről is megemlékeznek a szerzők.

A kötetben megjelenő dokumentumokat, fényképeket sokan adták össze a faluból, mellettük a megyei levéltár munkatársai is hozzájárultak a Falukönyv gazdag tartalmához. Ugyanakkor nemcsak a múlt, a jelen is megjelenik a könyvben, amennyiben a megújult épületek és a hagyományőrző csoportok máig ható tevékenysége is helyet kap a lapokon.

 

R. Simor Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.