Az élménypedagógia módszerével új utakon a közösségépítésben Vas megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság2019. december 3-án Természetes és mesterséges kihívások az élménypedagógiában címmel tartott találkozót a Vasi Élménypedagógiai Műhely, a Pedagógia Plusz az Erzsébet Ifjúsági Alap Szombathelyi Közösségi Terében.
Tapasztalati tanulás vagy élménypedagógia? Nevezhetjük többféleképp is ezt a módszertant, melyről azt gondolhatnánk, hogy elsősorban az egyéni fejlődést segíti elő, de a közösségépítés szolgálatába is állítható. A délután során Pál Laura és Szabolcs Gergely, a Pedagógia Plusz két trénere nyári Vasi-hegyháti gyermektáborok során szerzett élményeikkel és tapasztalataikkal indította el a közös gondolkodást.
Bognár Alexandra közművelődési referens is részt vett a találkozón, hiszen a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága számára rendkívül fontos az új módszertani eszközök megismerése, a közösségépítés eszköztárába való beépítése.
A találkozó központi témaköre a természetes és mesterséges kihívások közti különbségtétel, alkalmazásuk mikéntje és célszerűsége köré épült. A beszélgetés során világossá vált, hogy a résztvevők, legyen az pedagógus, gyermekvédelmi vagy közösségépítő szakember, mindannyian szinte tudat alatt alkalmazzák mindkét módszert. Közösségépítés szempontjából mesterséges kihívások a csapatépítő játékok, melyet a szakemberek gyakran alkalmaznak közösségi színterek, intézmények különböző programjain. Természetes kihívás lehet egy közös főzés, vagy akár egy közösség által használt tér együttes erővel történő rendbetétele, felújítása.
A résztvevők közt megegyezés született a két módszer különbségeiről. A mesterséges kihívás sokkal kontrollálhatóbb, míg a természetes kihívás esetében kisebb a kontroll, de jobban ügyének érzi a közösség. Ami azonban mindkét esetben fontos: a közösség erősödik, fejlődik a belső kommunikációja, tagjai egyénileg is fejlődnek, több estben át is rendeződik a tagok közti feladatmegosztás a közösségen belül, köszönhetően a tapasztalati tanulásnak és a pozitív élményeknek.
A jó hangulatú délutánt követően az igazgatóság munkatársai még jobban várják a 2020-as évet, melynek során élesben is kipróbálhatják a módszertant egyik programsorozatuk során, a Pedagógia Plusszal együttműködve.
Bognár Alexandra