Az együttműködés csomópontjai Békés megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

„Csomópontok…” címmel került megrendezésre a Művelődési Intézet Békés Megyei Irodájának szakmai napja 2018. június 7-én, a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az eseményen a kulturális ágazat különböző területeinek képviselői számoltak be elért eredményeikről és rövidtávú szakmai koncepciójukról.

A megjelent mintegy 60 főt Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, valamint Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntötték, kifejezve örömüket a nagyfokú érdeklődés miatt.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke megérkezik a rendezvényre

A délelőtti órákban elsőként a Művelődési Intézet munkatársai szólaltak fel. Varga-Sipos Andrea a szervezeti egység vezetőjeként mutatta be a Békés Megyei Iroda 2018. évben már megvalósított és tervezett szakmai programját, rávilágítva a települési önkormányzatok, a kulturális intézmények és civil szervezetek, valamint más területek érintettségére. Elmondása szerint a megyei közművelődési feladatellátás csak akkor tud hatékonyan működni, ha megtalálják azokat a metszéspontokat, melyek a látszólag különböző tevékenységet folytató szervezetek és a Művelődési Intézet célrendszerében is megjelennek.

Kary József szakmafejlesztési igazgató az 1997. évi CXL. törvény változásáról beszélt

A kulturális törvény változásait és az ezzel járó települési feladatokat ismertette Kary József szolgáltatásfejlesztési igazgató. A téma – aktualitása folytán – nagy érdeklődést váltott ki, elsősorban a települési önkormányzatok képviselői részéről, akik kérdéseiket, esetleges aggályaikat megfogalmazva szakszerű válaszokat és iránymutatást kaphattak az előadótól.

Lipták-Belányi Barbara a Békés Megyei Iroda módszertani referense prezentálta a 2018. évi statisztikai adatszolgáltatás eredményeit kiemelve, hogy a feldolgozás még korántsem teljes, de már jól körvonalazódnak a kulturális szféra tevékenységében és a közösségek működésében megjelenő változások, irányvonalak.

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója előadásában sommázta a közösségi művelődés általános szerepét és feladatait, melyek közül az anyanyelvápolást emelte ki és értelmezte több szinten. Rámutatott arra, hogy ezt a munkát nemcsak a verbalitás rétegében kell értelmezni, hiszen a népzene, a néptánc, mint kulturális anyanyelv gondozása is kiemelkedő szereppel bír.

A szendvicsebéden az elhangzottak nyomán élénk társalgás bontakozott ki, elsősorban a közművelődési intézmények és közösségi színterek törvényes működése mentén, ami megerősíti a megyei iroda azon törekvését, hogy legfőbb feladatai között tartsa számon partnereinek személyes felkeresését és tájékoztatását.

A rövid ebédszünetet követően Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke fejtette ki a tárgyalkotó népművészet egyénre gyakorolt fejlesztő hatásait, valamint a szakterület lehetséges fejlődési irányvonalait. Az ifjúságszakmai tevékenység sajátosságait és kihívásait, valamint a fiatalok által igénybe vehető szolgáltatásokat ismertette Zsótér Mária, az Új Nemzedék Központ Békés megyei ifjúságszakmai koordinátora.


Pocsajiné Fábián Magdolna a közösségfejlesztés és közművelődés közös metszéspontjait emelte ki

A szakmai nap utolsó előadójaként Pocsajiné Fábián Magdolna, a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületének titkára mutatta be azt a heterogenitást, ami a megyei civil szféra működését jellemzi. Meglátása szerint a civil szervezetek a települések meghajtó erejét képezik, ezért ezeknek a közösségeknek a támogatása a helyi társadalom fejlesztésének zálogát is jelenti.

Kary József előadását követően számtalan kérdés fogalmazódott meg a településvezetők és a jegyzők részéről


A kulturális statisztika kitöltésének gyakorlati kihívásait szemléltető rajzfilmjelenet Lipták-Belányi Barbara prezentációjában Az ebédszünet alkalmat teremtett a kapcsolatépítésre is Zsótér Mária immár több évtizede segíti az ifjúsági közösségek kialakulását, fejlődését
A résztvevők szakszerű és közérthető válaszokat kaptak felmerülő kérdéseikre
Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, a Csabagyöngye Kulturális Központ korábbi igazgatóhelyetteseként is jelentős tapasztalatokkal bír a közösségi művelődés területén
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.