ARTatlan Színházi Műhely – Kisbér
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei IgazgatóságA Komárom-Esztergom megyét képviselő ARTatlan Színházi Műhely töretlen lendülettel folytatja a próbáit. A VI. Pajtaszínházi Program a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság együttműködésében valósul meg, az EMT-E-19-0115 pályázati azonosítószámú Támogatói Okirat alapján nyújtott támogatás által.
Az ARTatlan Színházi Műhely szeptemberi indulása óta folyamatos próbákkal készül a Nemzeti Színházban januárban megrendezésre kerülő Pajtaszínházi Szemlén előadni kívánt darabjával. A színpadi művet a csoport tagjai írják, ezzel is képviselve a saját gondolataikat, saját elképzeléseiket.
A próbák során a darab folyamatos változáson megy keresztül, hiszen az amatőr színjátszás szerelmesei szeretnék a lehető legtöbbet kihozni önmagukból. A találkozók alkalmával az egymástól való tanulás is fontos szerepet kap, közben folyamatos önvizsgálatokkal, folytonos ötleteléssel hozzák létre az előadni kívánt darabot. A színházi előadásukkal kicsit elszakadnak a klasszikus értelemben vett kőszínházi hagyományoktól, kevésbé szöveg centrikusan, inkább hangsúlyozva a fizikalitást, a fizikai jelenlétet. A csoport szeretne az első előadásuk után is ezen a vonalon haladni, nem megtagadva a klasszikus színházi hagyományokat, csak egy picit a saját szemszögüket, saját preferenciáikat megmutatva. Mivel a színház egy olvasztótégely, nem kívánják száműzni a realizmust sem, mert egyes esetekben ennek nagyon is helye van a színházban.
A társulat nagy izgalommal készül a főpróbaként is szolgáló helyi ősbemutatóra.
Jáger Dávid Tamás