Amatőr színjátszás Gádoroson – V. Pajtaszínház Program

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve 2019-es évben immár ötödik alkalommal indította útjára Pajtaszínház Programját, mely az amatőr színjátszó csoportok számára nyújt szakmai támogatást, valamint új színjátszó körök elindulását segíti. A Békés Megyei Igazgatóság Gádoros település újonnan alakult Napsugár Színjátszó Körének közreműködésével valósítja meg a programot.

A Magyar Teátrumi Társaság Fehér Tímeát a békéscsabai Jókai Színház színművésznőjét, kérte fel a mentorálási feladatok ellátására, aki már több korábbi Pajtaszínház Programban is részt vett, segítve a társulatok munkáját.


A Napsugár Színjátszó Kör egy, már korábban is létező, főként nyugdíjasokból álló közösség tagjaiból áll össze. Jelenleg kilenc, igen aktív hölgy alkotja a társulat magját, de munkájukat többen is segítik. Csoportvezetőjük Molnárné Szabó Ágnes, aki maga is szerepet vállalt a színdarabban, szívvel lélekkel segíti a csoportot és szervezi a próbákat. Továbbá a gádorosi Justh Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár is az ügy mellé állt és eszközökkel, segítő személyekkel, előadáshelyszínnel támogatja a Napsugár munkáját.


A próbák Gádoroson a Gondozási Központban zajlanak. Az első próbanap alkalmával a csoport tagjai és a mentor is röviden bemutatkoztak egymásnak, hogy ez által is hatékonyabban tudják folytatni a közös munkát. A bemutatkozás után a mentorral közösen ötleteltek a bemutatásra kerülő darabról. A második találkozás alkalmával már mindenki a saját kinyomtatott példányával várta a szereposztást és az első olvasópróbát. A választott darab egy szláv népmese színpadra alkalmazott változata, melynek próbáit teljes erőbedobással kezdte meg a Napsugár Színjátszó Kör.


A társulat nagy örömmel fogadta a Pajtaszínház Program nyújtotta lehetőségeket, mellyel lehetőségük nyílik nemcsak a településen bemutatni tudásukat, hanem a Pajtaszínházi Szemlén, a Nemzeti Színház deszkáin is közönség elé állhatnak darabjukkal. Emellett persze társulatuk szakmailag is fejlődhet és erősödhet a köztük lévő együttműködés, még erősebb közösséggé formálódhatnak.

Csibor Márton

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.