Állás- és Terepbörze az Apáczai Csere János Karon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának munkatársai 2019. október 15-én állás- és terepbörzén vettek részt a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának szervezésében.

Dr. Pongrácz Attila egyetemi docens, dékán nyitotta meg az állás- és terepbörzét és köszöntötte a résztvevőket. 16 szervezet mutatkozott be a hallgatóság előtt, köztük a Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága is. A hallgatók lelkesen vettek részt a szervezetek bemutatkozásában, megismerésében ahol hasznos információkat szereztek, többek között a szakmai gyakorlat eltöltésének folyamatáról a Nemzeti Művelődési Intézetnél, valamint az intézmény tevékenységéről. Az érdeklődők tájékoztatást kaptak a közösségi művelődés ágazatban létrejövő fejlesztésekről, a megyei igazgatóság által megvalósuló szakmai műhelyekről, képzésekről, szakmai szolgáltatásokról.

A délelőtt folyamán az állás- és terepbörze programon lehetőség volt a „Tudom, hogy van jogom” című kiállítás megtekintésére is. A szociális ellátásban részesülők részére meghirdették Egymásra figyelve címmel a képzőművészeti, vers- és prózaíró pályázatot.

Epinger Zsanett
Fotó: Rollné Börzsei Hajnalka, Epinger Zsanett

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.