Aktualitások a közművelődésben Bábolnán
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság2020. február 27-én Bábolna városában rendezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága az idei év első közművelődési szakmai napját, melynek célja a megyében dolgozó közművelődési szakembereknek, önkormányzatok delegált szakembereinek, közművelődési célú civil szervezetek és szakmai hálózatok képviselőinek tájékoztatása volt a szakterület aktualitásairól, fejlesztési lehetőségekről.
A szakmai nap együttműködésben jött létre Bábolna Város Önkormányzatával, és a Bábolna Városi Könyvtár, Művelődési- és Sportközponttal. A programot Bábolna város polgármestere Dr. Horváth Klára nyitotta meg, aki nagyon örült annak, hogy a megyei eseménynek a város intézménye adhat otthont.
Ezt követően a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának vezetője, Hornyák-Pálmai Éva ismertette a jelenlévőkkel a megyei igazgatóság 2020-as programjait, projektjeit, melyekben érintettek lehetnek a résztvevő szakemberek is. A tevékenységeket követően néhány pályázati lehetőségre, aktualitásra, illetve határidőre hívta fel a figyelmet, mely a szakemberek számára elengedhetetlen fontosságú.
Ezután a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának közművelődési referense, Edelmayer Zsolt következett, aki a kulturális statisztikáról, a statisztikai adatszolgáltatás fontosságáról, minőségéről tartott előadást. A jelenlévő szakemberek betekintést kaphattak néhány adatba a statisztikát alapul véve, így közelebb is kerülhettek ahhoz. A következő témához kapcsolódva minőségbiztosítási célzattal egy rövid kérdőívet töltetett ki az adatszolgáltatókkal, mely elégedettségi kérdőívként szolgált a kulturális statisztika adatfelvételét tekintve.
A minőségbiztosításba mélyedve Varga Marietta, a Nemzeti Művelődési Intézet Minőségfejlesztési Központjának módszertani referense folytatta az előadások sorát. A megyei szakemberek felismerhették az előadásból, hogy a minőségbiztosítás folyamata tulajdonképpen egy mindennapos folyamat, melynek fontos része az önértékelés. A minőségbiztosítás intézményesített formájának használata hatékonyabbá és eredményesebbé teszi az adott intézmény munkáját.
A plenáris előadások sorát Cserteg István, ifjúságszakmai koordinátor zárta, aki az Erzsébet Ifjúsági Alap 2020. évi közművelődési szolgáltatásairól beszélt. A fiatalok bevonását előtérbe helyező programok és projektek nagy érdeklődésre találtak a jelenlévők között.
A szünet után a szakemberek két csoportban dolgoztak: kiemelve a benchmarking, egymástól tanulás és a visszajelzés témaköreit. A találkozó alkalmat nyújtott a tapasztalatcserére és a kiemelt téma, a minőségbiztosítás részletes feldolgozására is.
A szakmai napot a bábolnai házigazdák kiegészítették a településen működő jó gyakorlatok bemutatásával. A Bábolna Strand- és Termálfürdő éppen épülő környezetébe kaphattak bebocsátást a szakemberek.
Ebben a környezetben a legkisebb gyerekektől az idős korosztályig mindenkinek épül valami hasznos, mely illeszkedik a város arculatába, mely természetközeli, emberközeli, élményekkel, értékekkel teli.
Jáger Dávid Tamás