A viszontlátás öröme, avagy végre jelenléti oktatás Heves megyében is!
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóságának munkatársai is örömmel fogadták az óvintézkedések feloldását, s a kontakt órák beindítását. A képzésben résztvevő hevesi és egri csoportok asszisztensei már kezdtek hozzászokni az online alkalmak kényelmességéhez, de lelkesen jöttek újra a jelenléti oktatásra.
Jelenleg a második modulhoz kapcsolódó tananyagokat sajátítják el az asszisztensek. A rendezvényszervezés rejtelmeivel ismerkedik a két középfokú csoport; a rendezvények típusait, a rendezvényekhez kapcsolódó dokumentumokat, jogszabályokat, a protokoll és marketing ismereteket oktatják számukra. A modul záróra ezúttal egy két napos rendezvény fogatókönyvének elkészítése lesz a feladat, a hozzá kapcsolódó mellékletekkel (pl. költségvetés). A képzési napokon így a szervezési, lebonyolítási és az utómunkálatok dokumentációjának elkészítéséhez kaptak szakmai segítséget a résztvevők.
A rendezvények előkészítésének és szervezésének fontos része a települési önkormányzatok felé történő rendezvény-bejelentés, a közterület foglalási kérelem, vagy a biztonsági terv elkészítése. Ezekről Cserged Csaba csoportvezető (Eger MJV, Közterület-Gazdálkodási Csoport) tartott szemléletes és hasznos előadást.
A felsőfokú csoport május 19-én sikerrel zárta a III. modult, amelyhez egy intézmény stratégiai tervét kellett elkészíteni. A feladattal sikeresen megbirkóztak a munkatársak, mivel sokan már közösségi színtérben vagy intézményben dolgoznak.
A műhelymunka foglalkozások továbbra is a gyakorlatiasabb ismereteket nyújtják az asszisztenseknek. Ezúttal a bélapátfalvai Művelődési Ház munkatársa, Hacsavecz Éva közművelődési szakember mutatta be pályafutását, a települést és a város közösségi életét, rendezvényeit. Éva a közfoglalkoztatási programban koodinátor, majd az Igazgatóságunk módszertani referense volt. Őt tényleg „megfertőzte” a közművelődés, mivel közben elvégezte az Eszterházy Károly Egyetem BA közösségszervező szakját is. Reméljük, példája ösztönzőleg hat az asszisztensekre és a jelenlegi képzési csoportokból is jelentkeznek majd felsőoktatási intézményeinkbe.
Dr. Kelemen Éva