A Trianoni harangok Tamásiban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

2020. szeptember 4-én Tamásiban Meister Éva színművésznő  “A Trianoni harangok” című előadását hallgathatták meg  az érdeklődők. A Magyar Művészetért-díjas színművésznő színvonalas produkciója a trianoni békeparancs utáni magyar életérzésről, az egyén és a közösség tragédiájáról szólt, s a reményről, hogy a nemzet és a magyar Hazánk örökké él, s hogy voltunk, vagyunk és leszünk, az idők végezetéig, „még ha leszakad az Ég is!”

Az eladás során az alábbi művek hangzottak el;

Államférfiak trianonról, Sztrebka Erika (Szkítia zenekar), Meister Éva, Czegő Zoltán, Farkas Árpád, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Wass Albert, Sajó Sándor, Magyari Lajos, Szőcs Géza, Hervay Gizella és Ady Endre művei, Bánfi Ferenc (Jászmagyarok együttes)-, Petrás János (Kárpátia zenekar)-  és Mártonffy Miklós dalok és  népdalok.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.