A Tolna megyei értéktár mozgalom országosan is elismert

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

2019. október 10-én, csütörtök délután a Tolna Megyei Értéktár Bizottság ülést tartott. Nem hozott döntéseket. Nem alkotott terveket. A köszönet meleg szavai viszont minden résztvevőtől elhangzottak.

Fehérvári Tamás a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke összegezte és megköszönte az értéktár bizottság elmúlt ötévi munkáját. A Tolna Megyei Értéktárban szereplő értékek száma összesen 425, a megye 109 településéből 64 vesz részt az értékfeltáró, megőrző tevékenységben, közte a megye összes városa. Öt alkalommal látta a megye vendégül településeit és mutatta be értékeit a Vár a megye programon. A Kincses Tolna Megye Értékvetélkedő 2019 őszén már a  negyedik alkalommal kerül megrendezésre, ahol évente közel 100 fiatal vesz részt a versenyben. Konferenciasorozattal igyekeztek segíteni a bizottságok munkáját, módszertani segítséget nyújtva az értékek dokumentálásához is. A megye minden alkalommal képviseltette magát a Magyar Értékek Napja rendezvényen Budapesten, sőt idén Kecskeméten, a Hungarikum Fesztiválon is. A megye értékeit egy könyvsorozatban mutatták be, ennek újabb kötete a következő évben jelenhet meg. Önálló honlap működik, ahol gazdag leírások és bőséges képanyag segítségével tudják népszerűsíteni a megye értékeit. A sikeres működés egyik kulcsa, hogy nagyon jó az együttműködés a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóságával. Az igazgatóság munkájának köszönhetően a megye értékei és az itt folyó munka más megyékben is ismertté válhatnak. A 2018-ban Hargita megyével létrejött testvérmegyei kapcsolat az értéktári együttműködések szándékát is hozta.

Az elnök külön megköszönte mindenki lelkes és segítő közreműködését, amelynek köszönhetően hatékony és értékes időszakra tekinthet vissza. Kiemelte, hogy bár a megyébe a területi operatív programnak köszönhetően jelentős forrás érkezett, mégsem szükséges mindig számottevő anyagi támogatás ahhoz, hogy komoly eredményeket lehessen elérni. Az értéktár mozgalom építőkövei a hazaszeretetből fakadnak. A bizottság megjelent tagjai – Dr. Say István, Szabadi Mihály és Fusz György – szintén köszönetüket fejezték ki. Mint elmondták, ők maguk is sokat tanultak az elmúlt időszakban egymástól. A bizottság tagjai jó csapatot alkottak, komoly szakmai alázattal és elkötelezetten tudtak együtt dolgozni, kihangsúlyozva a hivatal segítő támogatását is. Remélhetőleg a mozgalom tevékenységének köszönhetően egyre többen ismerik meg a megye különleges értékeit és lesznek büszkék arra, hogy Tolna megyeinek vallhatják magukat. A Tolna Megyei Önkormányzat kulcsfontosságúnak tekinti az értékek ügyét, mely az elmúlt hét évben nagyívű változáson esett át. Ez a terület nem csupán az értékek feltárásáról és összegyűjtéséről szól, sokkal mélyebb, hosszú távú jelentőségét a települések is felismerték. Az értéktári tevékenység küldetés is egyben, hogy a jövő következő generációi számára olyan világot hagyjunk hátra, ahol ők is otthon érzik magukat, ahonnan nem elvágyódnak, hanem a beolvadás helyett fel tudnak oldódni a helyi közösségek megtartó erejében. Az a közösség, amely ismeri és megéli hagyományait, értékeit, tudatosabban építi az életét. Az értéktár mozgalom visszavezeti az embereket a lokalitáshoz, egyéni helyett közösségi gondolkodást és gondoskodást teremt.

Ótos Réka

 

 

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.