A Sárrét íze

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Minden tavasszal hagyományosan Nagyrábé ad otthont a Sárrét íze Fesztiválnak, amely a tájegység legnagyobb rendezvénye. A környező települések képviselői polgármesterektől a lelkes lokálpatriótákig kitelepülnek ilyenkor a Művelődési Házat övező nagy zöld területre, ahol akár hetven-nyolcvan kis közösség, baráti kör is tanyát verhet egy közös főzés erejéig.

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának munkatársai is meghívást kaptak a fesztiválra, amelyet Tiszai Károly polgármester nyitott meg. A mintegy kétezer fős település lakossága többszörösére duzzad ilyenkor, hiszen számos vonzó program várja a látogatókat. A színpadon a környékbeli falvak néptáncosai és népzenekarai váltják egymást, a standokon a helyi értéktárak kincseit kóstolhatják és vásárolhatják az érdeklődők. Kézműves termékek, népi ékszerek, különleges növények, fűszerek csalogatják a vásárlókat. Az eső elijesztésére felállított sátrakban a legkülönbözőbb finomságok sülnek-főnek a birkapörkölttől a csőrögéig. Az egyik legnagyobb slágernek a legegyszerűbb recept bizonyult: a krumplis „laksa”, amely lényegében egy hajszálvékonyra nyújtott lángos platnin sütve, zsírral kenve.

A Nagyrábéi Értéktár Bizottság tagjai külön standot állítottak a vásári forgatagban, ahol nemcsak bemutatták eddig összegyűjtött értékeiket, de arra buzdították a helyieket, tegyenek javaslatokat arra vonatkozóan, milyen újabb épített vagy természeti érték, jelentős személy és munkássága kerüljön az értéktárba. Szépen gyűltek is az ötletek az erre a célra készített dobozba.

A fesztiválnak határon túli vendégei is voltak, többek mellett korondiak kínálták híre portékájukat. Szent György napjához kapcsolódóan az állatok látványos kihajtása, birkanyírás-bemutató, közös istentisztelet és templomi koncertek is színesítették a programot. Az önkormányzat sátrában pedig a településvezetők cserélhettek eszmét és tapasztalatokat.

R. Simor Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.