A múltban gyökerező értékeink megőrzése és továbbadása

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A fenti céllal működik a honismereti mozgalom országszerte, így Vas megyében is. Ezt a törekvést támogatja – Horváth László alpolgármester köszöntője szerint – a Püspökmolnári Község Önkormányzata is, így a Rába-menti kisközség szívesen adott helyszínt a Vas Megyei Honismereti Egyesület 25. Pátria Napjának. A november 24-ei jubileumi programra mintegy 70 helytörténeti kutató, honismereti szakember jött el a település faluházába ünnepelni, értékelni, eszmét cserélni.

Köszöntőjében Zsámboki Árpád egyesületi elnök elmondta, hogy a szervezet kezdettől fogva azon munkálkodik, hogy a települések értékei minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak. Ezt szolgálják a „kihelyezett” Pátria Napok (Püspökmolnári a 14. vidéki helyszín volt) és a bemutatott könyvtermés is (25 év alatt 64 szerző csaknem száz kötete kapott bemutatkozási lehetőséget a szervezet programjain). Az egyesületi tagság törekszik a fogadó település kulturális életének megismerésére is, ennek jegyében a helyi templomi kórus lélekemelő műsorát hallgatták meg a szakemberek.

A jubileumi ünnepséget megtisztelte jelenlétével Debreczeni-Droppán Béla, az Országos Honismereti Szövetség elnöke is. Beszédében elmondta, hogy az ilyen alkalmaknak közösségépítő ereje van. A honismereti kutatás pedig nem a pénzben kifejezhető értéke, hanem a nemzeti identitás erősítése miatt fontos. Hangsúlyozta a fiatalok megszólításának szükségességét, ennek érdekében pedig a modern technika használatát (mint például a blogolás vagy a közösségi oldalak). Jó hírt is hozott: a Nemzeti Alaptantervbe kötelező tárgyként visszakerül a hon- és népismeret oktatása. A községi értéktár bizottság elnöke, Palkó Zsolt pedig személyes emlékek felidézésével támasztotta alá azt a gondolatot, hogy a történelem nemcsak a tankönyvekben létezik, hanem itt van körülöttünk.

A szakmai program kezdetén a résztvevők – e sorok írójának előadásában – megismerkedtek Püspökmolnári múltjával és a helyi értéktár 21 elemével, majd egy 20 éves civil szervezet, a Vasi Múzeumbarát Egylet titkára, Tóth Kálmán beszélt a Vas megyei kismúzeumok működéséről, lehetőségeiről. Ez az előadás már a szünetben több kapcsolatfelvételt, együttgondolkodást generált.

Ezt követően a 2018-as év gazdag Vas megyei honismereti könyvterméséből mutattak be 8-at a szerzők, majd az elismerések átadása következett. Több évtizedes honismereti, közéleti munkája jutalmaként a „Szülőföldért” díszoklevelet kapta a 70 éves Sági Ferenc Csepregről. Több tagtárs pedig Honismereti emléklapot vehetett át. A tanácskozás hozzászólásokkal folytatódott, majd az országos elnök összegzésével zárult.

A település értékeivel való ismerkedés jegyében helyismereti sétára invitálta a megjelenteket a Nemzeti Művelődési Intézet módszertani referense. A résztvevők megtekintették a középkori utcaszerkezetben álló 18. századi római katolikus templomot (benne a kegyúri család kriptájával), a községben született nemzetközi hírű felfedező, Prinz Gyula emlékművét az általános iskola előtt, végül a falu egykori birtokosa, gróf Festetics György miniszter sírjánál helyezték el a megemlékezés koszorúját. A 25. Pátria Nap a szomszédos Zsennye községben ért véget, ahol az egyesületi tagság fejet hajtott a fiatalon elhunyt Békássy Ferenc költő emléktáblája előtt.

Kuglics Gábor
Fotók: Palkó Zsolt

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.