A Mözsi Népfőiskola 10. évfolyamának ünnepi tanévzárója

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatósága meghívást kapott a Mözsi Népfőiskola 10.  évfolyamának ünnepi tanévzárójára.

Tóth Györgyi a népfőiskola vezetője köszöntőjében elmondta, hogy ez az alkalom egy kicsit más, mint amit korábban szoktak tartani.  Ezen az estén ünnepelni gyűltek össze, ünnepelni azt, hogy 10 éve összetartoznak.  Ezért a csoporttársakon kívül meghívást kaptak a segítők és a támogatók, valamint azok az előadók is, akik a 10 év alatt többször is előadtak már a népfőiskolán.

Hagyományaik szerint az őszi-téli időszakban ismeretterjesztő előadásokat tartanak, melyet a csoporttagokon kívül bárki látogathat. Az utolsó évadban 13 előadást tartottak változatos témákban: történelem, vallás és hitélet, úti beszámoló, egészséges táplálkozás, növényvédelem, maratoni kajakozás, családfakutatás stb. Az ünnepélyes találkozó alkalmat adott arra, hogy összegezzék tízéves munkájukat. Mözs településen összegyűjtötték a még fellelhető helytörténeti értékeket, amiből két alkalommal rendeztek kiállítást. Kiadványt készítettek, melyben bemutatják a szakrális értékeket, katolikus templomot, református imaházat, kálváriát, szentháromság szobrot és a mözsi viseletet. A nyomtatott kiadvány tematikájára egy DVD is készült, ami részletesen bemutatja Mözs értékeit. Hagyománnyá vált, hogy minden évben kirándulnak, többnyire a megyébe. Jártak Pakson, Dunakömlődön, Mórágyon, Bátaapátiban, Grábocon, Uzdon, Nagydorogon, Simontornyán, Ozorán, Sióagárdon, Tamásiban, Őcsényben, Decsen, Bátaszéken. Egy alkalommal Pécsváradra és Zengővárkonyra is ellátogattak. 10 év alatt 97 előadásuk volt, 2472 résztvevővel, 245 átadott oklevéllel.

Az ünnepségen fellépett a Szekszárdi Gitárkvartett, majd vacsora következett. Az est kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Kuti Imréné

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.