A Mókás Bocsoknál jártunk
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei IgazgatóságaAz Oriens 2000 Alapítvány az Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása program keretében valósítja meg a Déli-Báb elnevezésű projektet a Nemzeti Művelődési Intézet és a békéscsabai Napsugár Bábszínház szakmai együttműködésében.
A program keretében amatőr bábcsoportokat patronáltunk, indítottunk útjukra az elmúlt évben. Csongrád-Csanád megye Békés megyével karöltve vesz részt a programban. Június 19-én, a projektben résztvevő kettő megyei csoport közül a szegedi Mókás Bocsok – a szülőknek rendezett – évadzáró eseményén igazgatóságunk mellett a Békés megyei iroda is képviseltette magát Varga Ágnes módszertani referens személyében, továbbá Lenkefi Zoltán, a békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója, mint mentor is jelen volt.
A közel másfél órás előadás során több produkciót is bemutattak a gyermekek, amelyek között olyan klasszikust is láthattunk, mint Mazsola és Tádé, valamint olyan különleges darabot is, mint amilyet Jaska Hanna – az egyik bábos – maga állított össze és rendezett meg.
A pandémiás helyzet következtében fellépő szigorítások ellenére a Mókás Bocsok Bábcsoport tagjainak és vezetőjének, Huszárné Dégi Éva báboktató, tanító kitartásának köszönhetően sikerült idén is értékeket letenni arra a képzeletbeli asztalra.
Langó Csaba
módszertani referens