A második Kapunyitogató Tiszaugon
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei IgazgatóságOktóber 27-én Tiszaugon jártak a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának munkatársai. A látogatás apropója egy Kapunyitogató rendezvény volt, amelyre idén immáron második alkalommal várták a település lakosait.
Az esemény létrejöttében – a nyárihoz hasonlóan – közreműködött Tiszaug Község Önkormányzata, valamint a Tiszaugi Nők Egyesülete is. A program az évszakhoz igazodva az őszi szokások, helyi hagyományok megismerésére is irányult. A gyerekeket többek között töklámpás és tökfigura-készítés, arcfestés, hungarikum színező és kirakó várta. Bár a tökfaragást napjainkban inkább az angolszász és amerikai ünnephez, a halloweenhez kötik, de Magyarországon is régre nyúlik vissza az eredete, egészen Árpád-házi királyunk, Salamon idejébe. Érdekesség, hogy a töklámpáshoz kapcsolódik egyik ismert mondásunk is, a „Fénylik, mint Salamon töke.”
A fényképes vetítés főként a részt vevő felnőtteknek szólt, mely során a falu egyik hagyománynak mondható rendezvényével, a szüreti bállal ismerkedhettek, nosztalgiázhattak a fotókat nézve. A szüreti bálhoz kapcsolódik a lovas fogatok látványos felvonulása, valamint a fellépők bemutatkozása is. Ezen a programon évről évre megmutatkozik a helyiek összefogása.
A vasárnap délutáni Kapunyitogatóra sokan ellátogattak, a gyerekzsivaj mellett a kellemes beszélgetések is jól megfértek. A tartalmas időtöltéshez jól jöttek a helyiek által hozott finomságok: a süteményekből, sült tökből és a frissítő üdítőkből mindenkinek jutott. A megyei igazgatóság munkatársai véleménynapló formájában is fogadták a visszajelzéseket a rendezvény kapcsán, valamint a helyi hagyományokon való elgondolkozásban is ösztönözték a résztvevőket.
Az elkészült töklámpásokat a gyerekek haza is vihették, azonban voltak, akik szívesen járultak hozzá a falu őszi dekorációjához; így a faragott tökök egy része azóta a települést díszíti.
Mészáros Judit
Fotó: Mészáros Judit