A KOPÉ-Produkció bemutatja: Háry, a nagy kópé

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2018. május 14-én Kőszegen komplett zenés népdaljátékot adtak elő az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai, a Kőszegi Vonósok és a Kőszegi Tücskök zenekara a „135+1=A jövő zenéje” program keretében.

A KOPÉ-Produkció a kőszegi általános iskola második osztályos énekkarának és a Budaker Gusztáv Zeneiskola növendék vonószenekarának együttműködéséből született. A Vas megyei város tavaly ünnepelte a Kodály emlékév mellett a zeneszerző látogatásának évfordulóját is. Ez az esemény inspirálta Scheer Bernadettet és mivel a gyerekeknek nagyon tetszett Háry János története, kialakult a közös cél.

Heti rendszerességgel próbált a csoport és lépésről lépésre gyűrték le a kihívásokat, mint például a szöveg betanulását és a szerepek színpadra állítását. A zenekari tagok saját szólamuk elsajátítása után képessé váltak figyelni a karmesterre és a színpadi mozzanatokra. A felkészülési folyamatba a gyerekek is bevonásra kerültek, maguk is javasolhattak megoldásokat. A fárasztó koncentrációt játékos feladatokkal oldotta Renáta nővér és a felkészítők.

A nagyszabású előadás előtt megtelt a kőszegi iskola díszterme. Délelőtt a gyerekeknek és tanáraiknak, délután pedig a felnőtteknek mutatták be a produkciót, ezzel is megköszönve a rengeteg támogatást. A diákok korhű öltözékben, kreatív díszlet előtt, hihetetlen átéléssel játszották szerepüket. Zenei aláfestéssel kísérte őket az iskola angyalhangú énekkara és Scheer Uwe vezetésével a Kőszegi Vonósok zenekara. Az előadás magával ragadó volt, a színpadi szereplők, az énekkar és zenekar nagyfokú összehangolódásáról tanúskodott.

A csoportvezető, Scheer Bernadett a két korcsoport próbák alatti formálódását vette észre. A közös cél, a sikeres előadás és a nézők megörvendeztetése összekovácsolta a gyerekeket és felnőtteket. „A két külön csoportból a projekt végére egy egységes szervként működő csapat lett.” (Scheer Bernadett) A közösség fejlődését az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodájának munkatársa is segítette.

Tóth Adél

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.