A Járás Járó műhelyfoglalkozás aktualitásai

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

2020. június 2-án zajlott a Békés megyei Járás Járó projekt negyedik online alkalma. A megye észak-keleti részét érintő műhelyfoglalkozás sikerét a szakmai feladatellátás és a dokumentumok felülvizsgálata mellett egy új, értékteremtő kezdeményezésre való felhívás is tükrözi.

A meghívott tizenegy települést az intézmények vezetői és jegyzői is képviselték szép számban. A közösségi színterek és a közművelődési intézmények arról számoltak be, hogy többségében végére értek a felújításoknak, nagytakarításoknak, festéseknek, illetve előtérbe kerültek az archiválási munkák, holnapfejlesztések. Kis településeken jellemzően együttesen működik a könyvtári ellátás és a közművelődési tevékenység, így ezeken a helyeken a könyvtári feladatellátással kapcsolatos dokumentációkra is több idő jutott az elmúlt időszakban. Jelenleg a következő fél évre koncentrálnak a feladatellátók, nyárra a gyermekek felügyeletének, táboroztatásának megoldása a cél, többek között az egyházak együttműködésével. Őszre és télre már a programok, rendezvények előkészítése, a közösségek részére a találkozási alkalmak szervezése zajlik jelenleg.

Csősz Ferenc részéről, aki a vésztői Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár vezetője, érkezett egy felkérés a környező teleülések elkötelezett közművelődési szakemberei, a hagyományok és értékek iránt érdeklődő civil szervezetei felé. Céljuk, hogy megalapítsák a Kis- és Nagy-Sárrét tájegységi értéktárat. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén 3 Magas Természeti Értékű Terület működik, köztük a fent említett Kis- és Nagy-Sárrét. A természeti értékek mellett számos olyan megőrzendő kincs is található, amelyek kulturális és turisztikai célból meghatározóak. E nemes cél eléréséhez kérte a művelődési központ az érintett települések és a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóságának közreműködését.

Varga Ágnes

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.