A jánosházi Ifjúsági műhely látóútja Szombathelyen

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítójú, „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” című projekt keretében zajló Ifjúsági műhely résztvevői ezúttal egy szakmai tanulmányúton vettek részt. A tapasztalatcserére az Új Nemzedék Nkft. szombathelyi közösségi terében került sor. November 12-én 16.00-kor a megszokott jánosházi Batthyány Lajos ÁMK helyett ezúttal Szombathelyen találkoztak a műhelysorozat résztvevői, hogy ifjúságszakmai jó gyakorlatokkal ismerkedjenek.

A résztvevők köszöntése után elsőként Horváth Zoltán, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ rendezvényszervezője mutatta be intézményük ifjúságot célzó projektjeit.

Így részletesen szólt a hosszú ideje futó „Megosztók” programsorozatról, aminek keretében szombathelyi és Vas megyei – főleg fiatal – bloggerek, vloggerek, youtuberek mutatkozhatnak be; a résztvevőkből pedig már egy igazi közösség kovácsolódott össze. Másik népszerű programjuk a „#HasTag”, ami közösségi sütés-főzéssel egybekötött beszélgetéssorozat helyi gasztrobloggerek bevonásával.

Az agora másik munkatársa, Bali Krisztina a fiatalok megszólításának, bevonásának egyéb lehetőségeiről beszélt, például a Savaria Slam Poetry csapatával együttműködésben megvalósított költészet napi programjukról.

Ezt követően Borsos László foglalkozásvezető, az Új Nemzedék Központ szombathelyi ifjúságszakmai koordinátora mutatta be az intézmény létrejöttét, felépítését, küldetését, a szombathelyi kontaktpont iroda működését, az általuk végzett tevékenységet. Prezentációjában elhangzott, hogy az épület a belváros mellett fekszik, ám a közelében hátrányos helyzetű városi térség található, és az ott élő fiataloknak gyakran az Új Nemzedék közösségi tere az egyetlen hely a szabadidő kulturált eltöltésére, a közösségi lét megélésére és internetezésre.

A látóút keretében bemutatkozott a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. is. Hegyi Erzsébet és Kovács Alexandra fogyatékosságügyi tanácsadók az általuk végzett tevékenységekről beszéltek, különös tekintettel a fiatalokra.

Egy rövid szünetet követően a műhely résztvevői a korábban működött, nagy népszerűségnek örvendett Logó Ifjúsági Szolgálatról készült kisfilmet tekintették meg. Mivel ezt a szervezetet sok résztvevő jól ismerte, ezért ez személyes emlékeket is előhozott, így egy kötetlen ifjúságszakmai beszélgetést generált.

Az eszmecsere – fehér asztal mellett – az egyik szombathelyi étteremben az éjszakába nyúlóan folytatódott. Ez a beszélgetés és a résztvevőktől kapott visszajelzések is azt mutatják, hogy sikeres volt a látóút.

Kuglics Gábor

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.