A hitelesség, mint értékmérő

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Vas megyei Őrség értékmércéi kerültek fókuszba a Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítószámú projektjének keretein belül szervezett Hungarikum műhelyfoglalkozás nyolcadik alkalmán, 2020. augusztus 12-én.

A Magyarszombatfán rendszeresen találkozó műhelytagok, kiegészülve a megye szinte minden tájegységéről érkező közösségépítőkkel, Őriszentpéterre látogattak. Az apropót a Szikszay Edit Művelődési Ház nagytermében az Őrségi Kitelepítéseket Kutató Egyesület tematikus kiállítása adta. A „Közöttünk élő értékteremtők megszólításának módszertani támogatása” alcímet viselő műhely során az egymástól tanulást a tájegység történetkutatásában kiemelkedő szerepet vállaló egyesület, valamint a Vas Megyei Értéktár Bizottság megjelent képviselői is segítették.

Éles Krisztina műhelyvezető együttgondolkodásra hívta a résztvevőket annak vonatkozásában, hogy hol kit, kiket és hogyan vonnának be, ha az értékteremtő helyiek felkutatásáról, tevékenységük megismeréséről, a szellemi értékek élővé tételéről lenne szó. A Nemzeti Művelődési Intézet országosan és Vas megyében megvalósult programjainak eredményeit, a közösségekre gyakorolt hatásait is felvázolta.

Kevy Albert, a Vas Megyei Értéktár Bizottság elnöke, a teremtett tökéletes világ megőrzésétől az emberi alkotás csodájáig sorolta el az értékkutatás és létrehozás kategóriáit. Az értékekhez, az értéktári tevékenységhez kapcsolódó fogalmakat boncolgatta találó, műhelytagokra „szabott” példáin keresztül. Ezt követően párbeszédre hívta a jelenlévőket a kulturális alapú gazdaságfejlesztési potenciált jelentő értékek gondozásával kapcsolatosan. A hitelességet középpontba állítva rengeteg – akár turisztikai vonzerőt jelentő – szellemi értéket soroltak fel a műhely aktív résztvevői.

Róka Zsuzsa, az Őrségi Kitelepítéseket Kutató Egyesület elnöke, a kiállítás fotóinak és dokumentumainak bemutatásán keresztül idézte fel a civil szervezet megalapításának pillanatait és az elmúlt közel másfél évtized során kifejtett hatalmas munkáját, elért sikereit.

Az őrségi kitelepítések emlékének megőrzése 2020 júniusában bekerült a Vas megyei értékek közé. Az egyesület múltat kutató, de jövőbe mutató ténykedése azért is példaértékű, mert az őrségi emberek indokolatlan és megmagyarázhatatlan „kitépése” szülőhelyükről, felépített életükből örökre megváltoztatta az egész Őrség történelmét. A közösség céljainak felsorolása megerősítette a jelenlévő döntéshozókat abban, hogy létre kell hozni egy tájegységi értéktár bizottságot Magyarország eme gyönyörű és különleges szigetén.

Éles Krisztina 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.