„A felhők felett mindig süt a Nap”. Mesével a járvány időszakában Dél-Borsodban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet egyik kiemelt feladata a nemzeti identitás erősítése, a hazai és egyetemes kultúra népszerűsítése.  Az anyanyelv ápolása, a helyi települési értékek feltárása, gyűjtése azok továbbadása. Ennek kapcsán kereste fel a Dél-borsodban élő meseíró, Üveges Sándorné a Borsod megyei igazgatóságot, hogy véleményezze és ajánlja saját történeteiből íródott mesés könyvét, amelynek kiadása éppen a koronavírus járvány időszakára esett – segítve az otthonaikba kényszerült családokat a mese erejével.

A könyv címe egyfajta üzenetet hordoz ezekben a nehéz időkben is. Minden rossznak vége szakad egyszer, hiszen „a felhők felett mindig süt a Nap”.

A mese leginkább a gyermekeknek szól és a végkifejlet legtöbbször pozitív. A jó és rossz szerepe élesen elkülönül. A mesélés segíti a szociális kompetencia alakulását, fejleszti a gondolkodást, szókincset, a gyermekek erkölcsi ítélőképességét. Ugyanakkor az is elmondható, hogy – főként napjainkban – a mese, a mesélés átsegít a krízishelyzeten, megnyugtat, ezáltal kiemelt szerepet kap a gyerekek és a körülöttük élő felnőttek életében. Szerencsére a mesék már nagyon régóta segítik az emberiséget, összesűrűsödött bennük az évezredes tudás, így most is tudják, mi a dolguk: békét és megnyugvást hozni a mindennapokban.

Üveges Sándorné Korpás Valéria, nyugalmazott óvodavezető Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén Gelejen, egy kicsinyke faluban él. 37 éven át nevelte a településen élő óvodásokat, elhintette lelkükben a pozitív emberi értékek magjait. „ A gyermekeim, unokáim mellett számomra a legnagyobb boldogság – segíteni azoknak, akik segítségre szorulnak.  Az a tiszta szándék vezérel, hogy a gondolataim nagyon-nagyon sok kis emberke figyelmét felkeltsék, rácsodálkozzanak a világra, és megértsék: minden ember egy csodálatos lény, mindenkiben van valami különleges, amiért szerethető!” vallja az óvónő.

Korpás Léri általában sokat mesél könyvből, vagy általa kitalált, közösen megtapasztalt életeseményekről. Nekik, értük, mindannyiunk gyermekéért, unokájáért született meg Csorbafog a világjáró kisegér és a Felhőcske és barátai című mesesorozat, a Miskolci Irodalmi Rádió által kiírt pályázat támogatásával.

A könyv megszületése előtt a megyei igazgatósághoz eljuttatott kérésnek eleget téve Konczné Tegzes Erika néhai pedagógus kolléga, közművelődési referens írta az ajánlót a mesekönyvhöz, amelyben kifejtette: „ez a könyv fejlesztő hatással van az egészen pici és az óvodás, kisiskolás gyermekek figyelem-koncentrációs képességére, az érzelmi intelligencia és a képzelet fejlődésére. Kerüli az agresszivitást, a világról való negatív vélekedést. Oly kevés ma már az ehhez fogható, kedves történet. Természetesen a rossz és a csúf nélkül nem kerek a világ. Azonban a mesében tapasztalt jó kellemes érzéssel tölti el a kisgyermekek lényét. A realitásérzék idővel úgyis kialakul, ne sürgessük!

A mese megkedveltetését érdemes egészen kicsiny korban elkezdeni, hiszen fejleszti a személyiséget, pozitív képet ad a világról, élénkíti a fantáziát, gazdagítja a lelkeket. A hallgató, az olvasó és a meseíró lelkét is. Vigaszt, megnyugvást nyújt, bátorságot ad. A gyermek minél több olyan történetet hall, ami a jóra és a szépre tanítja, annál jobb ember válhat belőle.”

A megyei igazgatóság a meséken kívül az Online Falusi Krónika létrehozásával a magyar irodalom gyöngyszemeit, a megyében élő írók, költők saját műveit is népszerűsíti. Várják a további megkereséseket. Szívesen nyújtanak szakmai módszertani segítséget.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.