A bőség zavara ‒ Pálfai hagyományőrzők a Nemzeti Színházban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Egy személyre szabott, vásári komédiába ágyazott humoros, népies történetet adtak elő a pálfai színjátszók 2018. január 27-én a Nemzeti Színházban.

A műfaji behatárolás, megközelítés a társulat egyik tagjától, Horváth Imrétől származik. A falu polgármestere oszlopos tagja a Pálfai Hagyományőrző Táncegyesületnek is, amely felkérést kapott, hogy képviselje Tolna megyét a Magyar Teátrumi Társaság és az NMI Művelődési Intézet együttműködésében harmadízben megvalósult Pajtaszínházi programban.

Azonnal igent mondtunk, bár akkor még nem tudtuk, hogy mire – emlékezett vissza Horváth Imre. Szerencsére kaptak egy mentort is Csáki Csilla személyében, akivel elkezdték a közös munkát.

2017 szeptemberében találkoztak először, de nem darabválasztással kezdték a munkát, hanem szituációs gyakorlatokkal, amelyek során Imre szerint Csilla nagyon tudatosan és eredményesen feltérképezte a társaság képességeit. Mivel ez az első ilyen jellegű vállalásuk, nem rendelkeztek semminemű tapasztalattal, főként nem képzettséggel, ezért nem egy kész darabhoz nyúltak, hanem saját maguk építettek fel egyet. Ebben komoly szerepet kapott a népzene és néptánc, miután a tizenegy résztvevő többsége tagja az együttesnek. Próbáról próbára formálták, alakították a történetet. Amihez mentoruk segítségével társították a megvalósításhoz szükséges „technikai megoldásokat”. Így született meg a Bőség zavara című darab, amelyet lelkesen próbáltak Csillával, viszont tőle – miután babát várt – decemberben el kellett köszönni, ami nagyon megnehezítette a kezdő drámacsapat munkáját. A rendezést a táncegyüttes szakmai vezetője, Kővágó Zsolt vette kézbe.

Az utolsó hetek Horváth Imre szerint fokozott feszültségben teltek, megesett, hogy egy héten három-négy próbát is tartottak. Eközben nem maradt idejük még félni sem. Csak akkor tudatosult bennük, hogy mi előtt is állnak, amikor felszálltak a buszra és kimondták: Irány a Nemzeti! Felemelő érzés volt, hogy az ezerötszáz lelkes tolnai falu, Pálfa amatőr színjátszói bemutatkozhattak a hazai színjátszás fellegvárában ‒ derült ki a darab szereplőjének szavaiból. Horváth Imre szerint szinte minden kőben érződött a színház szellemisége. A pálfaiak Bodrogi Gyula öltözőjében készültek arra, hogy színpadra lépjenek. Az előadás nagyon jól sikerült, azt, hogy voltak benne hibák, a közönség bizonyára észre sem vette, legfeljebb csak a szereplők. A poénok „ültek”, a közönség vastapssal jutalmazta a Pálfai Pajtaszínház produkcióját. Nagyon jó érzés volt látni a nézőtéren az ismerős arcokat, akik Pálfáról kísérték el őket, s azokat, akik a fővárosban élnek, de kötődnek a faluhoz.

A tervek szerint a pálfaiak a környező településeken is előadják A bőség zavarát, mert szeretnék, ha minél több emberhez eljutna a „pajtaszínház szellemisége”.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.