50 éves a Csapókerti Pávakör
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei IgazgatóságA Csapókerti Pávakör idén ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból 2019. szeptember 21-én bensőséges hangulatú ünnepséget rendeztek a Csapókerti Közösségi Ház színháztermében, melyre a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága is meghívást kapott.
A megjelenteket Új Judit, a közösségi ház vezetője és Jámbor Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte. Ezt követően Dr. Szilágyi Lászlóné, a Pávakör Csokonai-díjas vezetője mesélt az elmúlt 50 évről, a közösen átélt élményekről. Visszaemlékezése után a Csapókerti Pávakör műsorát élvezhette a közönség, majd a tagok az intézmény ajándékaként emléklapot, valamint egy-egy debreceni kerámia bögrét vehettek át.Az ünnepelteket Tasó László, országgyűlési képviselő, Jantyik Zsolt, a DMK igazgatója, Szilágyi Edina önkormányzati képviselőjelölt, Szabó László, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának munkatársa, Juhász Erika, a Vass Lajos Népzenei Szövetség vezetőségi tagja, Molnár Ferencné, a Hajdú-Bihar megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnöke, Kökényné Szarka Emma, a város Nyugdíjas Egyesületének alelnöke, a baráti dalos csoportok vezetői, valamint a közösségi házban működő civil szervezetek, közösségek képviselői köszöntötték.
A résztvevők meghallgathatták Juhász Erika, a népművészet ifjú mestere, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mesteroktatója Magyar népi énekes köszöntők című előadását. A tartalmas délelőtti programot finom ebéd követte, majd a délután folyamán baráti beszélgetéssel, közös énekléssel és tánccal folytatódott a rendezvény. A jó hangulatot Bíró Imre és zenész társai biztosították. A közösségi ház előterében és színháztermében a Csapókerti Pávakör 50 éves történetét bemutató kiállítást tekinthették meg az érdeklődők.
Jánosik Erika