A Selyembojti Csicsergők mentorálása

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet által indított, IV. Pajtaszínházi Programnak köszönhetően alakult meg Bojton, 2018 nyarán a Selyembojti Csicsergők amatőr színjátszó csoport. 2019 januárjában, a Nemzeti Színház színpadán már be is mutathattak két rövid színpadi darabot, ami felejthetetlen élmény maradt a közösség számára.

Azóta több helyszínen is bemutatkoztak: Biharkeresztesen, Nagykerekiben, sőt még Nagyváradon, a Magyar Napokon is.A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága, 2020. október 8-án, 5 alkalmas mentorálási folyamatot indított a településen a színjátszó kör támogatására. Az első alkalommal, fókuszcsoportos interjú segítségével, megismerték a közösséget, a közösség helyzetét, a közösséget érintő problémákat. A délután folyamán egy jó hangulatú beszélgetés kerekedett ki, melyben örömmel idézték fel az eddigi közösen átélt élményeket. A mentorálás következő alkalmával a helyzetfeltárás következik a közösség igényeinek megfelelően.

Szabó László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.