27 új közművelődési szakember a Dél-Dunántúlon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatóság

Sikeresen lezárult a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember OKJ-s képzés Pécsett. A záróvizsgákra 2019. április 4-5-én került sor. 25 fő Baranyából és 1-1 személy Somogyból és Tolnából járt tavaly július óta, hetente két napot a tanfolyamra.

A hallgatóknak a “szorgalmi időszak” folyamán három témában kellett záródolgozatot készíteniük. Egy esettanulmányt írtak a településükön feltárt közművelődési kérdésről. Egy prezentációt készítettek a településük, vagy intézményük bemutatása céljából, valamint egy forgatókönyvet állítottak össze egy vélt vagy valós eseményről. Mindhárom dolgozat elkészítéséhez szigorú szempontokat, útmutatásokat kaptak, amelyek figyelembevételével kellett létrehozni a műveket.

A kétnapos záróvizsga első napján az esettanulmányt kellett megvédeniük, és a településüket bemutatniuk. Másnap 20 tételből álló tételsorból húztak egyet, amely valamely közművelődési fogalomra, folyamatra kérdezett rá. A tétel kérdését a forgatókönyvek alapján igazíthatták saját példájukra. A vizsgafolyamat így jól tükrözte az egész képzés azon törekvését, hogy az elméleti ismereteket folyamatosan a gyakorlatba helyezve tudják értelmezni, alkalmazni.

A vizsgát négyfős bizottság vezette le. A gördülékenyebb lebonyolítás érdekében két-két fővel két bizottság előtt tettek tanúságot a tudásukról a hallgatók. Az első nap végére a bizottságok tagjai valóban úgy érezték, hogy átfogó képet kaptak a hallgatók szakmai környezetéről, feladatairól. A második napon már a tudásukról is számot adtak. Így valóban komplex visszajelzést kaptak a képzés során megszerzett tudásról és annak gyakorlati alkalmazásáról. Az elmúlt kilenc hónap alatt azonban nem csak szakmai tudással, ismeretekkel gazdagodtak a résztvevők, hanem saját magukon gyakorolva a közösségépítést, igazi csoporttá formálódtak. Az a hálózati rendszer, amely a képzés oktatói és szervezői , illetve egymás között kialakult, az OKJ-s oklevél mellett, igazi kapcsolati tőkeként indítja őket útjukra.

Az első képzési csoport sikerén, jó tapasztalatain felbuzdulva a Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatósága örömmel várja az újabb képzésre jelentkezőket, akik az archive2021.nmi.hu honlapon tudnak regisztrálni. Érdemes igyekezni, mert a következő csoportba már több mint húszan jelentkeztek. A képzés várhatóan nyár elején indul. Bővebb tájékoztatást e-mail-ben, telefonon szívesen adnak az igazgatóság munkatársai.

Online jelentkezési felület itt érhető el.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.