24 új közművelődési szakember Hajdú-Bihar megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságán indított, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (közművelődési szakmairány) középfokú végzettségre épülő OKJ-s képzés 24 hallgatója tett sikeres komplex szakmai záróvizsgát 2020. július 13-14-én.

A tanfolyam 2019 júniusában indult, s a kialakult járványhelyzet miatt, április helyett, csak most zárulhatott. A képzésben leginkább a megye kistelepüléseiről érkezett, de a közművelődés területén dolgozó kollégák vettek részt, akik az oklevelet megszerezve most már a törvényi kiírásnak megfelelve vállalhatnak munkát településeiken.

A kétnapos vizsga során két vizsgabizottság előtt kellett számot adniuk a tudásukról. Az első napon a településükön zajló közművelődési tevékenységet mutatták be, s a települési portfóliót, amely által a vizsgabizottság is megismerhette a településeket, s a vizsgázók közművelődési tevékenységét. A második napon tételt kellett húzniuk és egy általuk kidolgozott rendezvény költségvetését és forgatókönyvét bemutatniuk.A vizsgabizottság tagjai voltak: Kary József – a vizsgabizottság elnöke; Székely-Suber Zsolt, Bordás István, Závogyán Magdolna és Dr. Juhász Erika – a képző intézményt képviselő vizsgabizottsági tag, Klein Alexander – Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal képviseletében, aki egyúttal a jegyző feladatait is ellátta.

A vizsgabizottság elnöke így értékelte a két napot: “A hallgatók mind a szóbeli mind az írásbeli vizsgán kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Látszott a hallgatók felkészültsége, és a képzés eredményességét mutatja, hogy minden hallgató sikeres vizsgát tett, közülük pedig dicséretet öt fő is kapott.”

Hermann Attila

Fotó: Szabó László

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.