135+1=A jövő zenéje a Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtárban
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatóság
A Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár legújabb zenei képzése januárban indult. A 9-15 éves gyerekek a könnyűzenei iskola, dob, gitár és basszusgitár illetve ének szakos tanulói 2018. május 6-án mutatták meg tudásukat a 135+1=A jövő zenéje az NMI Művelődési Intézet által meghirdetett programsorozat keretében.
A Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár zenei oktatóinak pedagógiai gondolkodásunkban Kodályhoz hasonlóan fontos a közösség építés. Ma, amikor a virtuális valóságban élik mindennapjaikat a fiatalok, kell olyan kézzelfogható közeg ahol nem képernyőn keresztül, hanem vállalva magukat és véleményüket egymás előtt a valóságban is nyitnak, a sokszínűség bemutatása, a hagyományos kultúra átörökítése és továbbgondolása érdekében. „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon.” – véli Kodály Zoltán és az oktatók is hitvallásuknak tekintik.
A kora délutáni bemutatót a dob szekció nyitotta meg, produkciójuk gerincét Kodály Zoltán: Túrót eszik, a cigány című kórusműve adta. Egy olyan áthangszereléssel készültek, melyben az adott szólamok perkusszívan szólaltak meg. Ezután a könnyűzenei iskola gitár és basszusgitár szakos tanulói nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen elvonatkoztatva saját hangszerüktől teljesen új világba csöppenve intuitív módon teremtettek kapcsolatot a zenével. Különböző „újrahasznosított” zeneeszközökön megszólaló Kodály-kollázsokkal örvendeztették meg a közönséget. A céljuk az volt, hogy funkciójukat tekintve nem hangszer, hanem egyéb célokat szolgáló tárgyak hangszerként való használata, hangszerré alakítását mutatták be, így szólalhatott meg asztal, tálca, gégecső és fejmasszírozó is. Az ekképp létrejött mű-művek előadása, speciális közösségi élményt nyújtott a gyerekeknek is, mivel a saját készítésű hangszerek használata még közvetlenebbé tette a muzsikálással való viszonyt, kapcsolatot.
Majd „Bugyi dalnokai” következtek, akik az, Iszkiri zenekar Jön a mamut! című dalának segítségével egy ősember család barlangjába csöppenhettünk. A fellépés jó példa volt arra, hogy e két-három távoli zenei formanyelv (a tradicionális népzene és a könnyűzene, nem elfeledve Kodály komolyzenei adaptációját) ötvözése lehetséges és végeredményben érvényes és élvezhető auditív élményt nyújthatott. Ezzel a gesztussal szerették volna ösztönözni a környékbeli egyéb zenei oktatásban részesülő fiatalokat, hogy a zenére (zenetörténetre) egyetemesen és ne pedig csak részleteiben akarjanak rálátni.
