
Kategória archívum: Szakmai hírek


Animációs filmmustra Kecskeméten
Az animációs világ figyelő tekintete idén nyáron is Bács-Kiskun megye fővárosára irányul, hiszen immár tizennegyedik alkalommal rendezik itt meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF), emellett az Európai Animációs Játékfilm és Tv-film Fesztiválnak is 11....
A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata (Blended) címmel képzés indul kulturális szakemberek számára
A TOP 5.3.1-16 pályázati felhívás 3.4.1.1. B/f. pontja szerint: „biztosítani kell, hogy a megvalósításban részt vevő könyvtárak, közművelődési és muzeális intézmények legalább egy-egy munkatársa, vagy intézmény hiányában, a településen helyi közösségekkel foglalkozó...
Kárpáti Árpád: Érték és közösségalapon a pénzügyi kultúráért
A Nemzeti Művelődési Intézet és az Állami Számvevőszék, valamint az Econventio 4 éves közös együttműködésének eredményeiről tartott előadást Kárpáti Árpád, a Művelődési Intézet Kiemelt Programok Igazgatóságának igazgatója az Állami Számvevőszék és az Econventio...
Lehel László-díj – Felhívás kitüntetési javaslat megtételére
A Lehel László-díj alapítói felhívással fordulnak szakmabeliekhez és kívülállókhoz, hogy tegyenek javaslatot az általuk alapított Lehel László-díj 2019. évi odaítélésére. A díjat az a népművelő, közművelődési szakember kaphatja meg, aki az ifjúság igényes művelődési...