
Kategória archívum: Forrásteremtő


Kultúrházak éjjel-nappal – pályázati felhívás rendezvények szervezésére
A Magyar Népművelők Egyesülete a Kultúrházak éjjel-nappal 2018. évi kommunikációs kampánya keretei között pályázatot hirdet rendezvények megvalósítására. Benyújtási határidő: 2017. december 8. 16.00 óra. A pályázat célja: Olyan rendezvények megvalósítása, amely a...
Táncház – Népzene 2018
A Hagyományok Háza évente ír ki lemezpályázatot hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom különféle előadóinak színvonalas produkciói egy igényes válogatás...
A Közművelődés Kollégiuma nyílt pályázati felhívása
A Közművelődés Kollégiuma három pályázati céllal teszi közzé felhívását. Az első kiemelt téma a járási, megyei, országos és nemzetközi hatókörű közművelődési és közösségi nagyrendezvények, kiállítások, fesztiválok, valamint szakmai konferenciák megrendezése. Az...
Pályázati felhívás – Kistelepülési önkormányzatok alacsony összegű fejlesztéseinek támogatása
A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen pályázatot hirdet a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 3. melléklet II. 12. pont szerinti kistelepülési önkormányzatok alacsony...