Üres a pajta…

2021.02.12 14:36 | Megyei hírek

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrum Társaság indította útjára a Pajtaszínházi Szemlét, és az azt megelőző próba időszakot immár hatodik éve. A Magyar Teátrum Társaság hivatásos színművészeket kér fel az amatőr csoportok mentorálására. Nádasy Erika színművésznő mindig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csoportok mentora volt. Most a jelenlegi helyzetről beszélgetünk.

 

Hogyan fogadtad a hírt, hogy Rád gondolnak a mentori feladatok betöltésére?

Tulajdonképpen egy kedves és vicces félreértés során kerültem képbe a Pajtaszínház mentoraként. Én mindig vidéken voltam színész, nem is túl sok helyen, Kecskeméten, Békéscsabán (ott mindössze egy évet) Egerben és most Miskolcon. Így nem sok ismerőst szereztem a fővárosi színházakban, nem igen voltam szem előtt. Szabó Ágit, a Pajtaszínház legfőbb motorját viszont véletlenül régről ismerem, bár nem tartottuk a kapcsolatot. Egy miskolci előadásban játszottam a pécsi POSZT-on sok éve, ahol Ági szintén nagy erővel dolgozott, szervezett. Összegyűlt a miskolci társulat és én egy hatalmasat tüsszentettem, mire a rendező viccesen odaszólt: Nem kellett volna éjjel ruha nélkül fürödni a szökőkútban. Kacagtunk egy kicsit, majd próbálni kezdtünk.

Pár nap múlva felhívott Ági. „Szia, nagyon régen beszéltünk, nem is tudtam, hogy Miskolcon vagy, ne haragudj, muszáj megkérdeznem, mert ez a hír járja: Tényleg ruha nélkül fürödtél a pécsi szökőkútban?”

Szóval valaki meghallotta ezt a viccet és azonnal elindult a legenda. Viszont Ágival jót mulattunk, hogyan lesznek anekdoták színészekről, majd megkérdezte, mennyit vagyok Miskolcon, mert Borsod megyei mentort keres, épp a legjobbkor talált rám.

Hát így köszönhetem egy pletykának, hogy mentorként már ötödik csoport mellett segédkezhetek a programban.

Hogyan zajlik egy ilyen mentorálás? Hivatásos színművészként milyen amatőrökkel dolgozni?

Az amatőr színjátszás olyannyira nem idegen terep nekem, hogy magam is amatőrként kezdtem és szerettem bele végzetesen a színházi munkába. Sok időbe telt, mire a profi színházban valódi színésznek éreztem magam, annak ellenére, hogy már az első néhány évben is remek szerepeket játszottam. 10 évig egy nagyszerű rendező volt a férjem, akivel sokat dolgoztam együtt színpadon, rendkívül sokat tanultam Tőle a színházról, színpadról, színjátszásról, szerepformálásról, előadások létrehozásáról… aztán egyszer csak megkerestek iskolából, aztán művelődési házból, aztán szenvedélybetegek intézetéből, aztán fogyatékosok intézetéből, aztán főiskoláról, aztán nyugdíjas klubból… hol innen, hol onnan, hol hosszabb időre, hol csak egy előadás, ünnepi műsor létrehozására, fesztiválok zsűrizésére, versmondó körök versenyeire…. aztán művészeti iskolák osztályvezető tanárként alkalmaztak évtizedekig…. egyszóval az amatőr színjátszás mindig is része volt az életemnek. Most is. Miskolcon indult épp egy képzés a Baptista Szakképző égisze alatt a MONTÁZS Egyesületnek köszönhetően, most ott tanítok színész mesterséget, amikor a járványhelyzet épp engedi.

A Miskolci Egyetem Egy MASZK csoportját is én indítottam újra, szárnyalt is, míg lehetett. Reméljük, a járvány elvonultával vissza tudunk térni Velük is a színtérre.

Tudsz-e építkezni ebből a munkafolyamatból?

Profi színészeket soha nem rendeztem, így nem tudom, mi lehet a különbség profi és amatőr közt, meggyőződésem, hogy semmi. Az elhivatott profi épp olyan csetlő-botló kezdő a próbafolyamat elején, mint egy amatőr. Rátermett és szorgalmas amatőrökkel – akik együtt tudnak gondolkodni a darab létrehozása érdekében – rendkívül szórakoztató és tanulságos együtt dolgozni. De kevésbé rátermett, sőt valamiben fogyatékossággal élőkkel dolgozni is csodálatos dolog. Látni, hogy nyitja meg a zárt lelkeket egy-egy vers, szerep, dal…. hogyan varázsolt mosolyt a művészet a legnehezebb sorsú szenvedélybeteg arcára, hogyan alakul ki bizalom egymás iránt, hogyan csiszolódnak a képességek, hogyan alakul ki egy közösség a találomra összeverődött emberekből a művészet fonala mentén.

Konkrét példa a Füzesabonyi Szenvedélybetegek Otthona, évekig dolgoztam egy csoporttal, nagyon komolyan frusztrált, elhanyagolt, kiégett, szomorú emberekkel. Egy évbe telt, mire elértem, hogy ne lehajtott fejjel üljenek és nézzenek rám, ha beszélek, nézzenek egymásra, ha beszélgetnek… még egy év, mire elkezdtek mesélni magukról, majd olyan barátok lettünk, hogy kijártak a kertembe pizzát sütni kemencében az intézet kisbuszával. Aztán változott a vezetés és ott kellett hagynom Őket. Sírtam. Ma is sokszor eszembe jut, mi lehet velük… Csalódottak voltak, nehezen szerettek meg de akkor aztán nagyon és nem akarták érteni, hogy miért nem mehetek többé….

A Pajtaszínházi mentorálás egy egészen más feladat. Itt nem nekem kell létrehozni valamit, hanem hozzá kell segítenem a csoportot, hogy az általa kitalált történetet a lehető legfogyaszthatóbb formában, élvezhető előadásként önállóan létre tudják hozni. Ennek ellenére volt olyan csoportom is, akinek én vittem a mesét, én dolgoztam át a csoport képességeire szabva. Én készítettem el az előadás vázlatát, a csoport helyi vezetője pedig az én ötleteim alapján begyakoroltatta a gyerekekkel. Volt olyan csoport, ahol csak megnéztem a próbákat, elmondtam a meglátásaimat aztán megnéztem a kész előadást esetleg elintéztem a színházi jelmezeket. Volt, ahol a szereplőkkel beszéltük meg a darab állapotát, olyan is volt, ahol csak a csoportvezetővel, és Ő adta tovább a szereplőknek.

Ahány csoport, annyi féle helyzet, annyi féle megoldandó feladat. A célkitűzés az, hogy mindig legyen elérhető profi színházi ember, aki a csoportot az esetleges kátyúkból ki tudja segíteni, legyen egy olyan ember a csoport közelében, akire a jövőben is számíthatnak, amennyiben az amatőr színjátszást folytatni kívánják. A sajókazai csoporttal szilveszterre gálaműsort terveztünk, ha a járvány nem ront bele, együtt léptünk volna fel a közösség nagy örömére.

De önző szempontok is vezérelnek egy-egy csoport elvállalásakor. Miközben a tudásomat igyekszem átadni, illetve megkísérlem a csoportból vagy a szereplőből a maximumot kihozni, kénytelen vagyok megfogalmazni az évek során felhalmozódott tapasztalataimat, rendszerezni a saját tudásomat, ezáltal magam is tudatosabbá válok a színpadon… mikor a „hóhért akasztják”. Nagyon érdekes látni a helyzeteket kívülről, amiket a színpadon már sokszor megkomponáltam belülről.

És végül, de nem utolsó sorban: örökös barátságok kötődnek ezekben a helyzetekben, sok volt szereplőm életét kísérem figyelemmel, többek hamarosan kollégákká érnek.

Jelenleg szünetel a Pajta-program is, remények szerint esetleg márciusban lesz valami nyitás, de minden bizonytalan. Szerintem nem árt a türelmes várakozás, míg az oltások eljutnak mindenkihez.

Ez a sajnálatos helyzet, a közel egy éves leállás, hogyan érinti azokat az embereket – a színészeket – akiknek a munkájuk a személyes kapcsolatokra épül?

A színházban azért mi nem álltunk le, továbbra is folynak a próbák, hiszen egyszer csak nyithatunk. Természetesen nagyon nagy figyelemmel és fegyelemmel zajlik a munka, mimikáról időlegesen nem beszélhetünk, hiszen minden arc előtt maszk – bár a színház ebben is minden igényt kielégít, – átlátszó plasztik arcpajzsokat vettek a próbákra, hogy valamennyire láthatóak legyenek az arcjátékok a próbákon is.

Hogyan lehet nézők nélkül dolgozni?

Kegyetlen dolog üres nézőtér előtt játszani, nap mint nap bizonyosodik be, hogy a néző kihagyhatatlan építő eleme a színházi előadásoknak. Mindig is tudhattuk, a néző is hat a színpadra, egy állandó energia-áramlás történik oda-vissza a nézőtér és a színpad között. Ha bármelyik oldalon csökken az energiaszint, az előadás elbillen. Az idei évadban két előadást még épp be tudtunk mutatni, a Linda Vistát és a SzentivánéjiÁ-t, aztán ránk záródott a negyedik fal… ezt mondjuk a nézőtér és a színpad közötti függönyvonalra… ez a képzeletbeli negyedik fal… hát most volt alkalmunk megtapasztalni, milyen, mikor nem csak képzeletbeli.

Kapsz-e, kaptok-e visszacsatolást a közönségetektől?

A közönség rendkívül ragaszkodik hozzánk, a színházához, érdeklődnek sokan, mikor játszunk már, hogy vagyunk, mi lesz velünk. Remélem kitart a figyelmük még egy kicsit, már nincs messze a nyitás.

Hogyan „működik” most a színház? Készülnek az új darabok?

Elkészült a Producerek c. musical, készül a Hermelin c. előadás, a balett A helység kalapácsát viszi színre, sorra készülnek az előadások, szóval mi ugrásra készen várunk. Mindenki karbantartja a szerepeit, hogy a lehető leggyorsabban közönség elé tudjunk lépni, amint lehet.

Mire számíthat a közönség? A 2021/’22-es évad elkezdődik?

Az idei furcsa-csonka évad után biztosan mindenki izgatottan várja, mi lesz jövőre. Erről március-áprilisban kapunk tájékoztatást, amikor a szerződéseket megkötik velünk a következő évad feladataira. Remélhetőleg már csak emlékeinkben él majd a karantén, és a maszk visszaköltözik a kórházakba, műtőkbe, a mi hétköznapjainkban pedig a „maszk” szó kizárólag a színházi maszkokat idézi majd.

 

Nádasy Erika, Miskolci Nemzeti Színház, színművész

Mátyás Edina, megyei igazgató