A régi Hajósbálokról
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság
Szász-Pungur Csenge közművelődési asszisztens kutatómunkát végzett Gönyű település közösségi életéről a farsangi időszakban. Ennek eredményeképp született meg az alábbi cikk, mely a helyi újság hasábjain is megjelent.
Az év első hónapjait nemcsak a disznóvágások, hanem a különböző bálok, mulatságok is színesebbé tehetik, ahogy tették azt a múlt századbeli Gönyűn is: mikor a téli hónapokban a fagytól jégvirágossá vált a Duna, a hajósok is itthon maradtak, hisz ezekben a hónapokban a hajók, a hajózás megállt. Az ekkor idehaza töltött, hidegebb, szürkébb időszakban vidám színfoltként szolgált a hajós emberek számára (is) a rendszerint februárban megrendezett Hajósbál.
A bálok helyszínét a Kék Duna Vendéglő, a későbbiekben pedig a mai Sirály épülete adta.
A vendéglátó helyiség termeit a jeles esemény alkalmából gyönyörűen feldíszítették szalagokkal és zászlókkal, a mennyezetre pedig hajómakettek voltak függesztve, melyek valós, akkor utazó hajó kicsinyített másaiként a bálterem ékességeként szolgáltak.
Az ünnepien megterített asztaloknál a családi, baráti társaságok külön-külön ültek, s a talpalávalót a Járóka család tagjai szolgáltatták, igazi cigányzene formájában.
A legrégebbi hajósbálokra belépést csak meghívóval lehetett nyerni, a későbbiekben azonban bárki számára nyitva álltak.
S hogy miben lehetett megjelenni, mi volt a báli (divatos szóval élve) dress code? A nagy hajós családok nagyon készültek ezekre az estékre, a hölgyek hosszú, elegáns ruhát varrattak, s elengedhetetlen viseletnek számított számukra a kesztyű is. A hajós férfiak nagy része egyenruhát viselt, míg a civilnek számító férfiak nyakkendőben jelentek meg, és általában sötét színű kesztyűt is hordtak.
Mint minden bál, a Hajósbál is egy nyitótánccal kezdődött, melyet mindig a legmagasabb rangú hajóstiszt táncolt el feleségével vagy leányával a Kék Duna keringőre, a nyitótánc után pedig a többi pár is csatlakozhatott a tánchoz.
A bálok egyik fénypontjának számított a tombolasorsolás is. A sorsjegyeket az est folyamán a felszolgálók árulták, a fődíj általában egy hajómakett volt, ezenkívül italokat, pipere csomagokat is lehetett nyerni. A sorsjegyek ára bevételt jelentett a bál rendezői számára.
Olyannyira kedvelt ünnepi alkalmak voltak, hogy a résztvevő vendégsereg száma elérte a 150-200 főt is.
A bál lezárásaként lehet tekinteni – bár csak másnap került rá sor – az élő hajósokért tartott misére, melynek keretén belül az ünneplők körbejárták az oltárt, elöl egy hajóstiszt, kezében a hajószászlóval.
Hasonló, ezen Hajósbálokat felelevenítendő, nagyobb szabású bálok kerültek megrendezésre már a kétezres évek elején is, s reméljük, ez a szép hagyomány nem merül feledésbe, talán megrendezésre kerülnek a későbbiekben is…
Köszönjük szépen Lakatos Istvánnak és kedves Feleségének, hogy egy kellemes beszélgetés keretén belül felelevenítették a régi emlékeiket, s egy ilyen értékes történettel gazdagították az olvasókat. A fényképekért pedig a Hajósmúzeumnak tartozunk köszönettel.
Szász-Pungur Csenge
