Elindult a Farsangi szezon Csongrád-Csanád Megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága

A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program Csongrád-Csanád Megyei munkatársai farsangi külsőt varázsoltak a közművelődési intézményekbe. Emellett nagy hangsúlyt kap a településeken a Magyar Kultúra napjának méltó megünneplése.

Csanádalbertin nagyon fontosnak tartják hagyományaink ápolását, esetenként új hagyományok bevezetését. A falukarácsonyt minden évben nagy várakozást övezve rendezik meg, így bíznak abban, hogy a farsangi szezon szokásai és hagyományai felkeltik a lakosok érdeklődését. A falufarsang keretében lehetőség nyílik álarcosbál, fánksütő verseny, jelmezbál szervezésére is.

Klárafalván is fontos szerepe van a farsangi időszaknak, melyhez illő farsangi dekoráció dukál. A díszek elkészítésében szívesen csatlakozik a falu apraja-nagyja.

Derekegyházán egy héten keresztül tart a kultúra hete. A programot nagy érdeklődéssel fogadták a településen, a község facebook oldalán 560 fő kíséri figyelemmel a programsorozatot. Színes programok várják az érdeklődőket, többek között lesz Rendhagyó irodalomdolgozat – online kvízjáték formájában, versírópályázat, valamint a versek népszerűsítése érdekében versposztolási akciót is hirdet a település. Dócon a magyar kultúra napjának jeles alkalmából Petőfi Sándor életét és munkásságát fogják bemutatni az érdeklődőknek, valamint egy nagyszabású kiállítást szerveznek, a településen tevékenykedő alkotóművészek munkáiból. Vízkereszt eljötte jelzi, hogy eljött a farsangi szezon.

Bodnár Zoltán
módszertani koordinátor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.