Közművelődési asszisztensek felvétele Csongrád-Csanád megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága
A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény, valamint a kapcsolódó 20/2018. (VII. 9.) EMMI rendelet előírja, hogy a községekben közösségi színteret kötelező működtetni, ahol a közművelődési alapszolgáltatások zavartalan biztosítása érdekében legalább egy, legalább középfokú közművelődési szakképzettséggel (szakképesítéssel) rendelkező szakembert kell foglalkoztatni.
A települési önkormányzatoknak 2021. január 1-jéig kell megfelelniük a jogszabályban megfogalmazottaknak, azaz ettől az időponttól legalább középfokú közművelődési szakképzettséggel rendelkező szakembert szükséges alkalmazniuk.
Ennek megfelelően a Nemzeti Művelődési Intézet által indított és koordinált Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében Csongrád-Csanád megyében is elkezdődött a közművelődési asszisztensek felvétele, akik a képzésbe és a foglalkoztatásba bekapcsolódva, majd a megszerzett tudást a saját településre adaptálva lehetnek mozgatórugói a helyi közösségi kezdeményezéseknek.
Jó munkát kívánunk nekik!
Magné Szaitz Éva
módszertani referens