Színháziskola képzés
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága
2020. október 3-án elindult a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében a Lázár Ervin program keretében megvalósuló 30 órás Színháziskola őszi képzésének 2. csoportja a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatóságán.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Színháziskola képzésére nagy volt az érdeklődés, 24 pedagógus vesz részt szegedi és más megyei települések intézményeiből. A képzés 12 kontakt órában és 18 óra e-learningben valósul meg. Az első kontakt nap előadója Barnák László a Szegedi Nemzeti Színháza igazgatója volt. A csoport nagy érdeklődéssel hallgatta a tapasztalt szakember előadóművészeti alapismeretek c. előadását és betekintést nyerhettek a résztvevők a színház repertoárjába és mindennapos munkájába.
Zombori Zsuzsanna