Verssel, prózával online közösségmegtartás Vas megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Példaértékű kezdeményezésbe fogtak a Vas megyei közművelődési szakemberek, színészek, zenészek és képzőművészek. A járvány idején nemcsak saját közösségüket megtartva, de maguk is közösségé kovácsolódva osztják meg műveiket.

A tenni akaró, közösségben tevékenykedő ember és szakember számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy személyes találkozások nélkül mi módon tartsa életben közösségeit és önmaga is miként élje meg közösségi létét. Ez a kényszer szülte tenni akarás hívta életre a „Majdnem Dekameron” Facebook-oldalt. De hogy is indult a lassan már egy hónapja működő „kisközösség”?

“Boccaccio műve játékos példa számunkra. Az ő elvonulásuk, a mi karanténunk párhuzama. Változatos tartalommal jelentkezünk, naponta más-más szerző alkotásával. Verssel, novellával, mesével, videós tartalmakkal és illusztrációval. Remek közösség dolgozik együtt, betartva a határidőket, örülve a másik örömének, értékelve azt.” – mondta el Devecsery László közművelődési szakember, József Attila-díjas költő.

“Nem alakulhatott ideálisan: a járvány, az otthon maradás, és ezzel együtt a minden sem. Sétagaloppnak indult, de a négy fal hamar megbontja az ember lelki békéjét. Az első nap csak olvasni akartam, hamar el is jutottam József Attila: Szabad ötletek jegyzékéhez, ami arra késztetett, hogy kicsit analizáljam ezt az egész szituációt, ami hirtelen körbezárt minket. Ez hozta meg az igazi Dekameron-hangulatot, amit megemlítettem Lacinak, az érzés pedig hamar egy ideává vált, és létrejött a Majdnem Dekameron” – emlékezik vissza Nagy Róbert költő, a másik ötletgazda.

A segítés szándéka hamar tettekké is vált, így csatlakozott a kezdeményezéshez, Bognár Alexandra, Borsos Dóra, Devecsery László, Gecseg Tamás, Ilyés Veronika, Kelemen Zoltán, Nagy Róbert, Rózsabors Műhely (Dala József, Magyar Marcell, Nagy Krisztina, Papp Róbert), Szabolcs Gergely, Tóthárpád Ferenc.

Az oldal tematikája szerint a naponta megjelenő művekhez tartozik egy-egy illusztráció és videós tartalom is. Az illusztrációkat Biczó Antal, Papp Hajnal és Wéber Zsóka képzőművészek készítik. (Így lett a kezdeményezés megyehatárokon átívelő, hiszen Zsóka Ózdon él.) A videós tartalmakat pedig a Kalliopé Színházi Társulás tagjai alkotják (korábbi nevén: Irány Surány Színtársulat), ezzel is megtartva közösségüket.

Ugyanez a cél vezérli az oldal készítőit is, a szórakoztatáson túl életben tartani a közösséget, melyben alkottak, akikkel dolgoztak, vagy melynek maguk is tagjai. Bár már úgy érzik, maguk is közösséggé váltak az elmúlt hetek során.

Az oldal szívesen fogad „vendégalkotókat” is, Kuglics Gábor közművelődési referens egy helytörténeti írással, Bakonyi László közösségszervezés szakos hallgató pedig egy versvideóval csatlakozott az alkotókhoz. Kapornaki Júlia énekművész pedig egy verssel örvendeztette meg a közönséget, de énekelni is fog a későbbiekben.

Szép példa, hogy Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház művésze a színház zárva tartása alatt itt osztja meg műveit és versvideóit a közönséggel. Devecsery László, a Kalliopé Színházi Társulás vezetője ezzel is ösztönzi tenni akarásra társulatát, ahogy a Rózsabors Műhely sem hagyja cserben közönségét, Dala József pedig dalszövegeivel is bemutatkozott.

Szabolcs Gergely élménypedagógiai tréner és karate oktató közössége legkisebb tagjainak kedvez: „Az elvonulás meséi” címmel videós tartalmakat készít tanmesékből gyerekeknek.

A közművelődési szakemberek – Bognár Alexandra, a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa és Borsos Dóra, a Nádasdy Kulturális Központ munkatársa – új arcukat mutatják meg közösségeiknek. A költők pedig napról-napra új és változatos tartalommal örvendeztetik meg olvasóikat.

Az oldal nagyon sikeres, néhány hét alatt több mint 600 követővel rendelkezik már. Ez arra ösztönzi az alkotókat, hogy miután a járvány véget ér, továbbra is folytassák, már nemcsak közösségmegtartó, közösségépítő céllal is tevékenységüket.

Bognár Alexandra

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.