A fiatalok részvételének erősítése a helyi közösségi életben
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatóságának szervezésében – a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00150” azonosító számú projekt keretein belül – a negyedik ifjúsági műhelyfoglalkozásra 2020. január 23-án csütörtökön, a „Salla” Művelődési Központban került sor.
A negyedik műhelyfoglalkozás a helyi ifjúsági munka és a fiatalok részvétele a település életében témakör köré épült. Az előadók a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete képviseletében voltak jelen. A pörgős, interaktív előadásban lelkesen csatlakoztak be a műhelyfoglalkozáson résztvevők. Megtudták, hogy a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város ifjúsági koncepciója és a cselekvési terve adja az évről évre végrehajtandó ifjúsági feladatok szakmai keretét. Minden településen hasznos lenne hasonló dokumentáció.
Szó volt az ifjúsági feladatkörről, az ifjúsági referens tevékenységéről, munkájáról. A Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat 2005-ben alakult és 2011-ben megtörtént a ZVDÖK „újraélesztése” a ZMJV Önkormányzata kezdeményezésére. A ZVDÖK tagjai részére évente kétnapos képzést szerveznek, mely képzésen hasznos gyakorlatot szereznek a fiatalok. A képzésnek köszönhetően a közmeghallgatáson, mint partnerek vesznek részt, a város vezetői mellett. A tisztség felelősséggel jár, hetente üléseznek és éves szinten közel 40 programot valósítanak meg.
Mi is a ZVDÖK szerepe, feladata? Programszervezés, ifjúsági érdekérvényesítés, az ifjúság szükségleteinek és igényeinek közvetítése az ifjúsági szakma szereplői és a döntéshozók felé. Kiemelkedő esemény a Zalaegerszegi Városi Diáknapok, mely hármas felépítése a Diákparlament, a diákközgyűlés, a Városi Diák Sportnap és a 24 órás vetélkedő tömegeket mozgat meg. A műhelyfoglalkozáson jelenlévő szakemberek levetítették a hallottakat a saját településeikre.
Zala megye jellegzetesen aprófalvas településszerkezetű, ezért a kistelepülésekre nem lehet átemelni a bemutatottakat, azonban annak szellemiségét, lekicsinyített változatát és a fiatalok megszólításának módszertanát lehet adaptálni.
Matyasovszky Margit
Fotó: Matyasovszky Margit