Akció és szerelem a vasi Mozgó film, mozgó klubban
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei IgazgatóságAz NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosító számú projektjének keretein belül Mozgó film, mozgó klub szakkört indított Vas megyében, melynek hetedik foglalkozása 2019. szeptember 24-én zajlott.
A fiatalok szívesen ismételték, és örömmel folytatták a munkát Horváth Zoltán filmes szakemberrel. Ezen a délutánon a klubfoglalkozás résztvevői az eddigi ismeretek felelevenítésével kezdték meg a munkát. Ez azért volt fontos, mert eljött az ideje az elmélet gyakorlati megvalósításának. Milyen beállításra, mozgásra, kameraállásra, mikor, miért van szükség? A forgatás megkezdése előtt azt is tisztázni kellett, hogy még egy kisebb jelenet is több beállításból, snittből áll, ugyanis ennek segítségével valósul meg a filmszerűség. Ennek megfelelően egy rövid jelenet felvétele is tovább tarthat.
A csoport vezetőjével azt is megbeszélték, hogy egy-egy jelenetet többször meg kell ismételni, mert bárki hibázhat: a szereplő, az operatőr, illetve a film bármelyik közreműködője, alkotója.
Az értelmileg akadályozott fiatalokból álló műhely résztvevői elsősorban azt határozták meg, hogy milyen műfaji jellemzőket szeretnének látni a filmjükben. Így dőlt el, hogy a filmben legyen romantikus szál, akció, de egyúttal vígjátéki elem is. A résztvevők így építették fel a rövidfilm cselekményét.
Egy szerelemes pár ül egy kávézóban. A fiú udvarol a lánynak, becézgeti – ez lesz a romantikus szál. Egy idő után elmegy a pulthoz italt kérni. Ezzel párhuzamosan megjelenik egy idős rablópár (a pár életkora teremti meg a vígjátéki elemet). A pár elhatározza, hogy elrabolják a lányt (ezzel létrejön az akciós szál). A rablás meg is történik. Amikor a fiú visszafordul, szerelmese már nincs sehol.
A felvétel előtt még kiosztották a szerepeket. A foglalkozáson jelenlévő minden közreműködő kapott szereplési lehetőséget, illetve feladatot. Az operatőri munkát úgy oldották meg, hogy minden beállításnál volt olyan közreműködő, aki éppen nem szerepelt a képen, így ő tudta a kamerát kezelni a foglalkozásvezető segítségével. A felvételeket különböző beállításokból rögzítették, amit kellett, megismételtek.
A kicsit hosszabbra nyúlt délutáni foglakozást a fiatalok nagyon élvezték, gyakran hangos kacagás kísérte egy-egy jelenet próbafelvételét.
Bognár Alexandra