Bábműhely Kecskéden
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei IgazgatóságAz „Otthonról haza” projekt keretében (EFOP-1.12.1-17-2017-00022) bábfejlesztő program indult a Közép-Dunántúli Régió három megyéjében a pápai Pegazus Színház szakmai közreműködésével. Szeptember 21-én Komárom-Esztergom megyében, Kecskéden találkoztak a műhelytagok, hogy az elindult bábcsoportokkal kapcsolatos kérdéseket, dilemmákat megbeszélhessék.
A Pegazus Színház két kiváló szakembere, vezetője, Sarkadi Nagy László és Végh Zsolt nagy szakmai felkészültséggel és kiváló pedagógiai érzékkel vezették a tavaly elindított bábos műhelyeket. Az átadott elméleti és gyakorlati tudásnak, a náluk megtapasztalt szakmaiságnak, a kellemes, baráti légkörnek köszönhetően továbbra is nagy volt az érdeklődés. A nyolcadik műhelyen az előzetes egyeztetések után tíz fő vett részt a három megyéből.
Miután már elindultak a bábcsoportok, a csoportvezetők számos olyan kérdést hoztak felszínre, amely az előadások színre állításával, a bábok elkészítésével, a gyerekek felkészítésével voltak kapcsolatosak, és amelyeket közösen megbeszélve mindenkinek segíteni tudtak.
Egyúttal megismerkedhettek azzal a nagyszerű munkával is, amelyet Kecskéden a művelődési ház és a helyi bábcsoport vezetője, Kovácsné Horváth Viktória végez, számos tehetséges önkéntessel, kreatív fiatallal közösen.
A folytatásban a csoportokhoz még ősszel eljutnak a szakmai mentorok, a helyszínen támogatva a bábosok felkészülését a következő évi, tatabányai záró bemutatóra.
Baloghné Uracs Marianna