Pajta – szín – játszó Találkozó Kiscsőszön
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei IgazgatóságElső alkalommal szervezte meg az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület a Pajta – szín – játszó Találkozót 2019. május 26-án Kiscsőszön.
Kovács Norbert Cimbi megnyitójában kiemelte, hogy volt olyan időszak, amikor szinte minden településen működött színjátszó csoport, melyek hozzájárultak a helyi közösség erősítéséhez. Örömteli azonban, hogy manapság egyre több településen alakulnak meg ilyen körök. Szeretnék ezt a találkozót hagyománnyá tenni, és remélik, hogy évről évre egyre többen kapcsolódnak majd be a programba. Célként fogalmazták meg, hogy ezek a csoportok minél szélesebb körben ismerkedjenek meg egymással, és hálózatként működve segítsék majd egymást.
A színes, vidám produkciókat neves zsűri véleményezte, melynek tagjai voltak: Rumi László rendező, Kiss Tamás pantomim művész és Bakos Árpad zeneszerző. A zsűri tagjai dicsérték és biztatták a csoportokat. Segítő szándékú javaslataikat mindenki örömmel vette, ami hozzájárul a még jobb és teljesebb produkciók bemutatásához.
Minden csoport díjazásban részesült az alábbiak szerint:
- Hunyorgók Bábcsoport, Kiscsősz: Savanyú Jóska és a tizenkét bakonyi betyár – Fészeklakó-díj
- Fantázia Színpad, Papkeszi: Csiribiri komédiák – Kikelet-díj
- Sok-szín-pad Társulat, Bük: A szénapadlás – Tűzparipa-díj
- Noszlopi NEMZEDÉKEK Hagyományőrző Csoport: Teréz-napi vigasságok, Fűben-fában orvosság – Kéz a kézben-díj
- Németbányai Bakonyi Betyárok: Betyárok határtalanul – Cifraszűr-díj
- Márkói Kamara TehátRum: A paradicsomjáró diák – Gerlefészek-díj
- Szó és Kép Színpad, Pápa: A székely asszony meg az ördög – 2019 Legjobb Pajta-szín-darabja
A zsűri tagjai és a szervezők gratuláltak a résztvevőknek és jövőre várják a program folytatását.
Mihalcsik Márta