A magyar kultúra napjához kapcsolódva mutatkozott be a Csanádapácai Települési Értéktár

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

Csanádapáca Község Önkormányzata immáron harmadik alkalommal ünnepelte a magyar kultúra napját egy egész estét betöltő rendezvénnyel. A programon a települési értéktárban szereplő tárgyi és szellemi kincsek kerültek bemutatásra.

A 2019. január 18-án megrendezésre került eseményt Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke nyitotta meg előadásával, amelyben a nemzeti értékekről és hungarikumokról, a megyei, települési értéktárak ehhez való kapcsolódásáról, s a hungarikummozgalom szellemiségéről beszélt. Szó esett még a Békés Megyei Önkormányzat által életre hívott, a megyei és települési értékeket népszerűsítő rendezvényről, a Megyenapról, mely 2019-ben immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre szeptember első hétvégéjén.

A Csanádapácai Települési Értéktárban 46 érték szerepel, ebből Zsikai Rajmund Péter, helytörténeti kutató, az értéktár bizottság tagja kettőt választott ki és mutatott be az érdeklődőknek. Ezek egyike Annus Antal Guinness-rekordot felállító óriás cipője, ami a mai napig egyedülálló, ugyanis kaptafa segítségével készült. A másik bemutatott érték a Hármashatár-halom történelmi emlékhely és a rajta található növényritkaság, a taréjos búzafű volt. A község vadállományáról Pacsika Sándor, a helyi vadásztársaság elnöke és az értéktár bizottság tagja tartott előadást, melyből sok érdekességet tudhattak meg a résztvevők az apróvadak életéről és a térség vadgazdálkodásáról.

Rédainé Zsoldi Ibolya helytörténeti kutató egy különleges témát választott az est programjához, amelyről ma már csak meglehetősen ritkán hallani, pedig a mai napig a népi kultúra szerves részét képezi a hiedelemvilág is. Előadását színesítette a Csanádapácán is elterjedt „ő” betűs nyelvjárás használata, melyet három saját gyűjtésből származó anekdotában mutatott be.

Csanádapáca Község Önkormányzata és a Csanádapácai Települési Értéktár Bizottság egy elismerő oklevéllel és emlékplakettel fejezte ki köszönetét Rédainé Zsoldi Ibolya önzetlen értékgyűjtő munkájáért és az értéktárért végzett kiemelkedő tevékenységéért. A díjazott kiemelte, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet Kulturális Közfoglalkoztatási Programja révén, közösségi munkásként kezdte meg a gyűjtőmunkát, melyet azóta is szenvedélyből, hittel, szívvel folytat.

A települési értéktárba több olyan érték is felvételre került, amely magánszemélyek, egyházak tulajdona vagy valamely személyhez köthetők. A Csanádapácai Települési Értéktár Bizottság és Oláh Kálmán polgármester oklevél adományozásával köszönte meg nekik, hogy az értékeket megőrizték, és hozzájárultak azok értéktárba történő felvételéhez.

A Földművelésügyi Minisztérium HUNG-2018 kódjelű pályázatán nyert támogatás révén elkészült egy a települési értéktárat népszerűsítő kiállítási anyag, ami bemutatásra is került a rendezvényen. Ez kiegészült számos tárgyiasult és szellemi értékkel, így a nem kézzelfogható, avagy a rendezvénytérbe be nem hozható értékek is megjelenhettek valamilyen formában az eseményen. Helyet kaptak a programon a helytörténeti gyűjtemény értéktárához kapcsolódó tárgyak is. Borzáné Marika néni festett kerámiái és hímes tojásai, Erdélyi Ilona festményei, a katolikus és evangélikus egyház tárgyai. A Csanádapáca vadállományát szemléltető sarok berendezésében Pacsika Sándor, Zsíros Szabolcs és Horváth Arnold működött közre.

A kulturális értékek és élmények sorát gazdagította Rakonczai Kata Bíborka, aki Kallós Zoltán gyűjtéséből származó mezőségi dalcsokrot adott elő, valamint a csanádapácai Örökség zenekar, amelynek akusztikus koncertje zárta az estet.

Behán Józsefné (Arany János Művelődési Ház, Csanádapáca)

  

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.